Nem csoda, hogy az egész életünket végigálmodjuk. Ébren lenni, és mindent olyannak látni, amilyen… ezt senki nem bírná sokáig.

A szomorúság, akár egy mély seb, mely átvágta mindazt, aki egykoron volt.

Senkinek nem kötelessége, hogy szeressen – de senkinek nincs joga hozzá, hogy gyűlöljön.

Az emberi tudásnak megvannak a határai, de nem tudjuk, hol.

Mindig nehéz elengedni azt, amit szeretnénk megtartani.

Sohasem volt olyan fa a világon, amelynek törzse karcsú, s felső ágai nehezek, erősek. A dolgoknak oka és következménye van, az emberi ügyeknek kezdete és vége.

Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert.

Néha rájön az ember, hogy bekötött szemmel megy át a saját életén, és megpróbálja eltagadni, hogy maga kötötte szorosra a csomót a vakká tévő kendőn.