Üdvözlünk!
Felhasználónév vagy Email cím
Jelszó
Emlékezzen rám
Felhasználónév
E-mail
☰
#közmondásod
Ildiko Madarasz
Hétköznap mezitláb, vasárnap cipőben.
Az ember ne akadjon fenn apróságokon, ha nagy dolgok miatt vágott neki az útnak.
Az egyszerű dolgokért, mint egy kézzel írt levél.
A harmincas éveik elején járók arra vártak, hogy találkozzanak Az Igazival, a harmincas éveik végén járók már találkoztak vele, de kiderült róla, hogy Igazi Szemétláda.
Tedd a mai napot olyan fantasztikussá, hogy a tegnap féltékeny legyen.
Az ember általában azért küzd, hogy életben maradjon, és nem azért, hogy öngyilkos legyen.
És akarta, hogy ő szeresse. A szívét akarta. Akarta ezt a férfit, aki ismerte a szerelmet, aki tudta, mi az odaadás és a kötődés.
Az igazi megismerés: bukások sorozata, amit mindannyiszor gyermetegen boldog talpraállás követ.
Az élet halad, és mindegy, hogy mennyi élvezet van benne, van szomorúság is.
A közösen eltöltött órák nem feltétlenül adódnak össze. Az eltelt idő önmagában még nem jelent semmit.
Légy empatikus, és próbáld megérteni a másik fél érzéseit és perspektíváját.
Köszi!