A szerelem nem más, mint védtelenül felkínálni magad a másiknak.

Rá kellett jönnöm, milyen minimális a szókincsem, nem tudom kifejezni azt a fájdalmat és felháborodást, amit éreztem. Szánalmas. Magam is tisztában voltam vele, milyen szánalmas vagyok.

Olykor eleget szenvedünk ahhoz,
hogy jogunk legyen soha azt nem mondani:
– Nagyon-nagyon boldog vagyok.

Minden nő szeret a másik karjába omlani. Ez mindig így volt, s így is marad, de manapság vigyázni kell, mert nem biztos, hogy a másik elkap. S ha elkap, nem biztos, hogy meg is tud tartani.

A tökéletes boldogság talán kis kellemetlenségek tükrében mutatkozik meg.

Az emlékezet különös művész, átfesti az élet színeit, kiradírozza a középszerűt, hogy csak a szép vonásokat, a legizgalmasabb íveket tartsa meg.

A magány az az állapot, amikor valakiben háború zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot, amikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az ördög békét kötött.

Ha nem érzel magadban szeretetet embertársaid iránt, akkor ülj csendesen, foglalkozzál a magad dolgával, amivel akarsz, csak az emberekkel ne.

Hozhatod a bilincset, a rabod vagyok.