Mindig túl későn érkezünk, amikor valaki meghal. Mindig.
A puszta szándék még nem tesz hőssé senkit; a bátorság és a tehetség sem elegendő hozzá, még szörnyek és sárkányok is kellenek.
Nem tudod, milyen érzés, amikor az ember csapdában van, beragad az életébe, reménytelenül. Próbálkozni, keményen próbálkozni és soha… soha nem érni el semmit.
A legtöbb ember oly nagyon él, hogy nem is veszi észre.
A sors megtanított rá, hogy sosem szabad feladni a reményt, ám túlzott mértékben hinni sem ajánlatos benne. A remény olykor kegyetlenül hiú és vak.
Az igazság gyors fájdalma elmúlhatik, de a hazugság lassú, maró gyötrelme végtelen, kiapadhatatlan fájdalom.
Az embernek eléggé szeretnie kell az életet, amelyet választott, hogy végül a magáénak mondhassa: és én szeretem is.