Milyen nagy dolog egy ember és mégis milyen semmi.
Halandók módjára félünk mindentől, de úgy vágyunk mindenre, mintha halhatatlanok volnánk.
Tudtátok, hogy a szív két dobbanás között pihen – és akkor a legsebezhetőbb?
A kiejtett szó gyakran olyan, mint az eldobott kő, többet vissza nem fogható, és a repülés irányán már változtatni nem lehet.
Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?
Tudni kell megbocsátani és felejteni.
Ha valamit elengedünk és nem jön vissza hozzánk, akkor valójában sosem volt a miénk.