Kifogytam minden mondanivalómból. Kénytelen voltam megmondani az igazat.

Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.

Az ember teherbírása olyan, mint a bambuszé, amely sokkal rugalmasabb, és többet bír, mint gondolnánk.

Az emlékezés gyötri meg leginkább a féltékenyeket.

Az ember jobban tud örülni, ha csak egy-két apróságot kap, mint ha sokat egyszerre.

Veszélyes környéken lakom. Az utcánkban a gyerekek lelopják az autók kerekeit – menet közben.

A sok bűvös dolog közül ez az egyik: nézni, ahogy alszik szerelmesünk – tekintetétől és öntudatától szabadon egy édes pillanatra a szívét ölelhetjük; mikor ennyire tehetetlen, bármennyire esztelen az érzés, éppolyan, amilyennek elképzeltük: színtiszta férfi és gyöngéd gyermek.

Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.

A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását

Sohase mondd, hogy késő! Hanem azt, hogy eljött az ideje.