Jobban szeretem a Facebookot a valódi emberekkel folytatott társalgásnál, mert itt nem kell megvárnom, hogy valaki befejezze a mondandóját, mielőtt valami bárgyú, irreleváns megjegyzést tennék.
Amíg az ember el nem veszti embertársai becsülését, nem is képzeli, milyen teher volt a nyakán.
Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
A nagy dolgok gyakran apróságokon múlnak.
Ha elszomorodom, ha tehetetlennek érzem magam, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy semmi nem lesz jobb, akkor sem veszíthetem el azt, ami életben tart: a reményt.
A bosszú legtöbbször a bosszúállónak okozza a legnagyobb keserűséget.
Nem az a boldogabb, akit a szerencse minden kegyével elhalmoz, hanem az, aki semmiben sem szorul rá.
