A Megbocsátás fölrepít a csata hevében kimondott sértések fölé, hiszen azokat előbb vagy utóbb úgyis eltörli az idő, ahogy a szél is eltünteti a lábnyomokat a sivatagban.

Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.

Zene nélkül az élet tévedés volna.

Fogalmazzd meg jól, majd mondj egy szép bókot a legkedvesebb ismerősödnek.

Nem hiszek többé a szótárnak, amióta a jog azt jelenti, hogy aki többet hazudik, kiverheti a fogát annak, aki kevesebbet.

A félelem időnként figyelmeztetés. Olyan, mintha valaki a vállunkra tenné a kezét, és azt mondaná: ne menj tovább.

Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra – amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.