A győzelmek hajlamosak lekopni az emberről. A vereségek (…) azonban ott maradnak velünk, megérintik a vállunkat, lelassítják a lépteinket, kísértenek álmunkban.

Csak a víz tudja igazán, hogy mi a vízszintes.

Attól a versenytárstól kell félned, amelyik egyáltalán nem foglalkozik veled. Csinálja a dolgát, méghozzá egyre jobban és jobban.

A legénybúcsút olyanoknak találták ki, akik szomorúak, amiért vége az agglegényéletüknek. Én viszont alig várom, hogy magam mögött hagyjam. Vagyis nem igazán van értelme.

Olyan nem létezik, hogy az ember egy bizonyos sors csapdájába kényszerül. Senkit sem ítélnek arra, hogy középszerűen és reményvesztetten élje az életét. Az élet nem így működik.

Még az eleve elrendeltetés hívei is, akik azt állítják, hogy semmit sem tehetünk ellene, szétnéznek, mielőtt átmennek az úttesten.

Barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek rám ragyogása.