Amikor egy csoport tagjai vagyunk, az az elnyomhatatlan vágy olvasható le az arcunkról, hogy igazán a csoport részei legyünk.

Gyönyörű az, ha az ember célba lát
S eléri azt, tűzön-vízen át.

A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.

Csak a mesékben engedhetik meg maguknak a hercegnők azt a luxust, hogy a hercegre várjanak, aki eljön értük a hófehér paripán, és megmenti őket. A való életben saját maguknak kell kirontaniuk a koporsóból és menteni, ami még menthető.

Ne add fel, ha valamit igazán akarsz! Sokkal erősebb, akinek nagy álmai vannak, mint az, akinek csak a tények jutottak!

Az ember fokonként azonosul a neki szánt vagy rákényszerített szereppel, akár megfelel ez a szerep személyiségének, akár nem.

Senki sem mondta, hogy nem lesznek kihívásaink, akadályaink, problémáink. A trükk a „hogyan”-ban van, hogy te ezeket hogyan kezeled: akadálynak, problémának vagy megoldandó feladatnak.