Egy ponton túl (…) már nem az a kérdés, hogyan éljünk jól, hanem az, hogy hogyan haljunk meg jól.
Szépségeszményünk nagyjából mindig önmagunkhoz hasonlít.
Amit az emberek csak fényes kavicsnak vélnek, abban az ékszerész felismeri a gyémántot.
Minden érzelem annyit ér, amennyi áldozatot hajlandóak vagyunk hozni érte.
Ha csak egy részedként élhetek tovább, nekem az maga a mennyország.
Amint a pénz motiválja az embert, már nem lehet olyan jó, mint az, akit a belső késztetés, a lelkesedés hajt.
Azért nem kell túlságosan bíznunk saját magunkban. A büszkeség néha elveszi az ember eszét.