Ameddig lehet, óvom azt a káprázatomat, hogy a nők önmagamért szeretnek.
Az élet olyan, mint egy szoba, amely eleinte csupa nyitott ajtóból áll, de ezek fokozatosan bezárulnak előttünk, ahogy öregszünk.
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva.
Már minden nap mosolyogva ébredek. Nincs több könny, sem fájdalom, mert szeretsz.
Minden azon múlik, hogyan nézzük azt az ezerarcú, ezeralakú furcsa valamit, amit emberi életnek nevezünk.
A szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye.
Higgy nekem most az egyszer: minden vagy, csak éppen hétköznapi nem!