Mindenki a maga módján álmodja meg az életét.
Tökéletesnek kell lennünk, hogy ne kelljen megbocsátanunk mások hibáit.
Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát.
A félelem és a rémület egyáltalán nem ugyanaz. A félelem ösztönöz, cselekvésre késztet, találékonnyá tesz. A rémület megbénítja a testet, megdermeszti a gondolatot, azt veszi el az emberektől, ami emberi bennük.
Fallabdázz.
Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.
A szívnek muszáj követnie az álmot, különben nem lesz belőle ébredés.
Milyen szépeknek és jelentőseknek tűnnek fel emlékezetünkben elmúlt életünk egyes jelenetei és eseményei, noha annak idején minden különös megbecsülés nélkül engedtük őket elmúlni!