Néha félek. Azoktól a pofáktól, akiknek minden mindegy, muszáj az embernek félnie.
Ne is szeressük, ne is gyűlöljük túlságosan az életet.
Ha azt tudom mondani valakinek, hogy „szeretlek”, tudnom kell azt is mondani: „Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is”.
Nem akarok része lenni ennek a kiábrándító rendszernek.
Kihúzott minden eltelt napot vastag, fekete filctollával, és érezte, ennél rosszabbul nem is igen viszonyulhatna az élethez.
Aki könnyen ígér, az iránt megrendül a bizalom.
Többet jelentett nekem, mint egy barát. Azért nem bírtam sehogy se elbúcsúzni tőle – mert szerelmes voltam belé. Őbelé is. Szerettem, sokkal jobban, mint kellene, és mégsem eléggé.