Ha van valami halhatatlan az emberben, az a röhögés. Onnan jön belőlünk, ahol nincs halál.
Azok az emberek, akik jót tesznek másokkal, nem hasznosak akarnak lenni, hanem érdekes életet akarnak élni.
A városban élve elfelejtjük, milyen fekete az éjszaka, milyen ragyogó a hold, milyen rengeteg a csillag.
Elérkezik az az idő, amikor el kell válni! Az öregek meg a fiatalok nem szoktak együtt maradni!
Mondj igent. (…) Akkor is, ha belehalsz a félelembe, akkor is, ha aztán megbánod, mert azt is csak bánnád életed végéig, ha nemet mondanál.
Amikor a megértést elneveztük szeretetnek, trónjára emeltük az embert.
Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.
A nyájösztön a tehetetlenség menedéke.