Bejelentkezés szükséges.
Nyugodt tempóban halad az autós a városban, amikor indexelés nélkül elévág egy nő. A sofőrnek minden tudására szüksége van, hogy elkerülje az ütközést. A következő lámpánál megszólítja a nőt:– Hölgyem, nem tud indexelni?– Indexelni tudok, csak vezetni nem.
Apuka és kisfia együtt autóznak. Az apa átmegy egy piros lámpán, és zavartan mondja a fiúnak:– Kisfiam, ez egy szabálytalan dolog volt, ilyet nem szabad ám csinálni!– Semmi baj, apa! – mondja a fiú. – A mögöttünk jövő rendőrautó is átjött rajta!
Két autós beszélget:– Képzeld, pár nappal ezelőtt megbüntetett a rendőr tízezer forintra, mert nem a látási viszonyoknak megfelelően közlekedtem.– Miért, mit nem láttál?– A rendőrt.
Egy rettentő kis autó áll meg a benzinkútnál. Kiszáll egy apró ember és kér 4 deci benzint. A kutas megvetően néz rá, majd kis idő múlva megszólal:– A kerekeket ne fingjam föl?
Autóvezetés közben egy férfi véletlenül megnyomja a dudát. Mivel a kislánya is vele utazik, odaszól neki:– Bocsánat, csak véletlenül nyomtam meg!– Tudom, apu! – mondja a kislány.– Honnan? – kérdezi csodálkozva az apa.– Onnan, hogy nem mondtad utána, hogy „Vadbarom!”
– Hogyan duplázod meg a Trabant árát?– ???– Teletankolod!
Rozoga autó áll be a benzinkúthoz.– Tele kérem – mondja a sofőr a kutasnak.A kutas végignézi az autót, és megkérdi:– Biztos, hogy elmegy még annyit vele?
Ismerkedés a diszkóban:– Van autód?– Igen.– Az jó! És milyen színű?– Kék.– Az szép! És hány személyes?– Kettő.– Hűha! És hány köbcentis?– Hatezer.– Ahh… hú, az nem semmi! És milyen gyártmányú?– IFA.
Egy kanyarban beesik az árokba egy limuzin, az amerikai vezetője kiszáll, rágyújt egy szivarra, és így szól:– A fenébe, egy heti keresetem odalett!Két perccel később ugyanott beesik egy Mercedes, a német vezetője kiszáll, rágyújt egy Davidoffra és így szól:– Egy havi keresetem veszett oda!Kicsit később beesik a magyar is a Trabantjával, kiszáll, veri a fejét
– Mi lesz a Porsche-ból ha 200-al nekimegy egy betonfalnak?– ???– Por se!
Bomba nő áll a buszmegállóban. Esik az eső, busz meg sehol. Hirtelen elegáns Merci fékez le előtte, és kiszól egy jóképű férfi:– Hölgyem, hazavihetem?– Nem bánom – feleli a nő. – De hol lakik?
Belegondoltál már? Bárki, aki lassabban vezet nálad, idióta, míg bárki, aki gyorsabb nálad, az vadállat.
– Mi fut át a sportkocsis fickó agyán, mikor 170-el fának hajt?– A műszerfal…
Egy kislányt mindig az apukája visz az iskolába reggelente. Egyik nap azonban a papa beteg lesz, így az anyuka ülteti be a kocsiba a kicsit. Este, amikor hazajön az iskolából, a kislány boldogan újságolja:– Képzeld papa, ma a mami vitt az iskolába, és útközben nem találkoztunk egyetlen baromarcúval meg köcsöggel sem!
– Miért nem kaphat jogosítványt a gepárd?– ???– Mert nem áll meg a zebránál!
Egy autós elüt egy rendkívül kövér gyalogost. A helyszínre érkező rendőr megkérdezi:– Miért nem kerülte ki?– Nem volt annyi benzin a tankban.
A rendőr megállít egy srácot, és a jogosítványt kéri tőle.– Hogyhogy jogosítvány? Azt hittem, azt csak 16 év felettiek kaphatnak.
Este hazamegy a feleség. Így szól a férjéhez:– Van egy jó és egy rossz hírem. Melyiket mondjam előbb?– A jót.– Működött a légzsák!
Vádlott:– Bíró úr, én nem részeg voltam, csak ittas.Bíró:– Ebben az esetben nem egy hónapra ítélem el, csak harminc napra.
Az ügyeletes tiszt felveszi a jegyzőkönyvet, s közben kérdezgeti a bejelentőt:– El tudná mondani, milyen volt a támadója?– Dőlt belőle az alkoholszag.– Mégis, valami pontosabbat nem tud mondani?– Azt hiszem, körtepálinka volt…
– Egy ukrán, egy cigány, és egy román ülnek egy kocsiban. Ki vezet?– Hát a rendőr!
Két informatikus beszélget:– Képzeld, tegnap az éjszakai klubban megismerkedtem egy csinos szőke nővel.– Szerencsés fickó!– Felhívtam a lakásra, ittunk egy kicsit, átöleltem…– És aztán, mi volt még?– Egyszer csak azt mondja: „vetkőztess le!”– Nahát…– Levettem a szoknyáját, aztán a bugyiját is, aztán lefektettem az új laptopom mellé az asztalra…– Nocsak vettél egy új laptopot? Milyen
– Miért biztos, hogy megbízhatóbb a Linux mint a Windows?– ???– Mert befagyott ablakot már mindannyian láttunk, de megfagyott pingvint?
– Mi a software?– A számítógép azon része, amelyet szidni lehet.– És mi a hardware?– A számítógép azon része, amelyet viszont rugdosni is lehet.
A kisgyerek kérdi az apját:– Apu, én hogyan jöttem a világra?Az apa belekezd:– Az úgy volt, hogy anyád és én egy chat szobában ismerkedtünk meg. Ezután találkoztunk egy internet kávézó mosdójában, ahol feltöltést kezdeményeztem anyád szerverére. Utána vettük észre, hogy anyád nem használt tűzfalat, így megtörtént a baj: kilenc hónap múlva letöltődött a vírus. Hát
A patikus szalad a vevő után: – Uram, uram, várjon, az előbb fájdalomcsillapító helyett véletlenül idegmérget adtam magának! – Na és? – Ember, az idegméreg 1000 forinttal drágább!
Bemegy az orvos a beteghez:– Egy jó meg egy rossz hírem van.– A rosszat, doktor úr!– Meg fog halni egy héten belül.– És mi lehet a jó?!– Ismeri azt a szőke bombázót az ápolók közül? Végre sikerült lefeküdnöm vele…
Egy ember nyugtalanul megy az orvoshoz:– Doktor úr! Képzelje, minden este, amikor lefekszem aludni, álmomban jön hozzám egy manó, és azt mondja:– Most pisilünk! – és olyankor mindig bepisilek. Tud valamit ez ellen?– Talán igen – feleli az orvos – ha az Ön álmában megint megjelenik az a manó, mondja neki ezt:– Most nem pisilünk!Az
Szülészeten:– Gratulálok asszonyom, Önnek gyönyörű kislánya született.– Peddig nekem azt mondták, fiam lesz!– A francba, már megint nem a köldökzsinórt vágtam el.
– Doktor úr, a feleségem terhes lett, ezért szeretném megkérdezni, hogy ezentúl hogyan szerretkezzünk?– Hát kedves uram, az első hónapokban csinálhatják teljesen normálisan, majd a terhesség középső szakaszában térjen át a kutyapózra, végül az utolsó harmadban a farkaspózt ajánlom.– Farkaspóz? Hát az meg milyen?– Ül a lyuk mellett és vonyít.
– Na de doktor úr! Ez nem az a lyuk ahova a hőmérőt kell dugni!– Nyugalom asszonyom, ez nem is a hőmérő!
Egy kismama sír a szobában. Bemegy az orvos:– Miért sír?– Még fel sem értünk a szülőszobába, és én már a liftben megszültem a gyerekemet…– Ne aggódjon! Van ennél rosszabb is, egy hölgy két éve a parkolóban szülte meg a gyerekét.– Igen, az is én voltam.
– Doktor úr, azt hiszem új szemüvegre lenne szükségem!– Az biztos, mert ez egy hentesüzlet!
A beteg a halálos ágyán fekszik, és kérdezi az orvosától:– Doktor úr! Mennyi van még hátra az életemből?– 10.– Tíz? De tíz mi? Év, hónap, nap?– 9… 8… 7…
A falu orvosa iszonyatos sebességgel száguld végig a falu főutcáján.– Lassabban vezess! – figyelmezteti a felesége -, mert megállít a rendőr!– Nem hiszem. Megmondtam neki, hogy egész nap maradjon az ágyban!
– Nem vagyok teljesen biztos a diagnózisban – mondja az orvos a betegnek -, csak feltételezem a panaszainak okát. Valószínűleg az alkohol az oka.– Semmi baj doktor úr, ez velem is gyakran előfordul. Majd visszajövök, ha már józan lesz.
Betolják a beteget a műtőbe, ahol már az orvos beöltözve várja. Mivel a beteg nagyon idegesnek tűnik, az orvos megkérdi:– Mondja, mitől ilyen zaklatott?– Doktor úr, ez lesz az első műtétem!– Ugyan már, uralkodjon magán! Nekem is ez lesz az első műtétem, mégsem csapok ilyen patáliát!
– Aggodalomra semmi ok! – mondja az orvos a betegnek. – Ezzel a betegséggel elélhet akár 80 éves koráig is.– De hiszen már 80 éves vagyok, doktor úr!– Na látja, én megmondtam!
Orvos a beteghez:– Na, segítettek az újfajta tabletták a feledékenység ellen?– Milyen tabletták?
A szemorvos hosszasan vizsgálja a beteget, majd megszólal:– Már ne haragudjon uram, de hogy talált ide a rendelőbe?
– Doktor úr! Van biztos szer terhesség ellen?– Persze, hogy van. – válaszol az orvos – Egy pohár vizet kell inni.– Előtte, vagy utána?– Helyette.
Fogorvosnál:– Doktor úr, olyan sárgák a fogaim! Tudna valamit ajánlani?– Hmmm… Esetleg egy sárga nyakkendőt.
Haldoklik az öreg paraszt, és a városi rokona megkérdezi tőle:– Ne hívjak orvost?– Nem kell, fiam. Mi itt falun természetes halállal szoktunk meghalni.
– Képzeld, szegény nővérem 2 éve korházban van.– Jaj de sajnálom. Tüdő?– Nem.– Szív?– Nem.– Hanem?– Ápolónő.
Sebész a beteghez a műtét után:– Van egy jó, és egy rossz hírem.– A rossz az, hogy a bal lábát vágtuk le az üszkös, beteg jobb lába helyett.– És mi a jó hír?– Az, hogy a jobb lába szépen gyógyul!
– Uram, Önt feltétlenül meg kell műteni.– Azt már nem, doktor úr! Inkább meghalok!– Nézze, az egyik nem zárja ki a másikat.
Egy fickót telefonon felhívja az orvosa:– Uram, tegnap megkaptuk a tesztek eredményét. Sajnos van egy rossz és egy még rosszabb hírem.– Mi a rossz hír?– Önnek halálos betegsége van, maximum 24 órája van hátra.– Úristen, és mi az ami ennél is rosszabb hír?– Tegnap elfelejtettem szólni.
Orvos a betegnek:– Van egy jó és egy rossz hírem.– Kezdje a rosszal, doktor úr!– Ön az Alzheimer kór nevű betegségben szenved, mindent elfelejt.– Te jó ég! És mi a jó hír?– Hogy mire hazaér, elfelejti ezt az egészet.– És mi a rossz hír?
A szemészeten a beteg letolja a gatyáját és csupasz fenekét az orvos felé fordítja.– Jóember! Tudja ön, hogy hol van? A szemorvosnál!– Tudom, tudom. De látja doktor úr azokat a kis szorszálakat a fenekem körül?– Igen, látom.– És azok végén a pici kis gombócokat?– Azt is látom!– Nahát! Ha azokat megpróbálom leszakítani, mindig könnybe lábad
Összevert ember támolyog este az orvoshoz. A doki szörnyülködve így szól:– Magával meg mi történt?– Nekem jött egy hattyú!– Egy hattyú?– Utána elütött egy ufó!– Hm, egy ufó…– Aztán oldalba csapott egy angyal!– Aha értem. És utána?– Utána kikapcsolták a körhintát…