Bejelentkezés szükséges.
Egy lótenyésztő elmegy az állatorvoshoz:– Doktor úr, tudna még felírni abból az ajzószerből, amit múltkor a lovamnak ajánlott?– Persze! Mi is volt a neve?– Arra sajnos nem emlékszem, de olyan kellemes fahéjas íze volt…
– Doktor úr, valami nagyon ketyeg idebent, mióta bevettem az új altatót, amit ajánlott.– És hogy vette be?– Ahogy mondta, lefekvés előtt, egy órával.
Bemegy egy férfi a pszichológushoz, és azt mondja:– Doktor úr, segítenie kell! Teljesen kikészít a feleségem. Minden este elmegy otthonról. Elmegy Larry kocsmájába, felszed valami pasit, elmegy a lakására és lefekszik vele. Már nem tudom, mit csináljak!Az orvos nyugtatólag:– Semmi baj. Feküdjön le ide a díványra, csukja be a szemét és lazítson. Így ni… És
Egy vendég állandóan a legerősebb altatókat kéri a szállodai orvostól, mégis minden éjjel nőkkel szórakozik a bárban. Egyszer meg is kérdezi tőle az orvos:– Nem hat az altató amit adtam?– Dehogynem, doktor úr, a feleségem úgy alszik tőle, mint a bunda.
Jenő kórházba kerül, és egy hatalmas kórteremben helyezik el.Az éjjel elszörnyedve tapasztalja, hogy több beteget is kitolnak, lepedővel letakarva. Reggel a vizitnél reklamál a főorvosnál:– Főorvos úr, igazán fenntarthatnának egy külön kórtermet a haldoklóknak.– Röhögni fog. Ez az a kórterem.
A fogorvoshoz új beteg érkezik. A doki ismerősnek találja. Figyelmesebben megnézi, majd felvidulva mondja:– Örvendek! Ön volt az a rendőr, aki tegnap megbírságolt a parkolóban ugye?
Nyaral a színésznő, amikor eléri a végzet: foggyökér gyulladást kap. Orvos nincs a kis faluban, ezért hívják hát a falusi sámánt, aki piócával gyógyít. A kis állatot rátapasztja a művésznő ínyére. A sámán megilletődöttségében bókolni akar a szép színésznőnek, ezért mókásan így szól a piócához:– Na, öregem, ez már ugye jobban ízlik, mint tegnap a
Hasmenéses beteg az orvosnál:– Doktor úr, csikar a hasam, hasmenésem van, a legváratlanabb pillanatban tör rám a nagydolog, és olyankor általában előfordul egy kisebb-nagyobb baleset.– A doki felírja neki a gyógyszert, de mivel közben beszélget nővérkével, tévedésből nyugtatót ír fel.Egy hét múlva visszamegy ellenőrzésre a páciens:– Na, még mindig becsúszik egy-két „baleset”?A beteg földöntúli mosollyal:–
Két pszichiáter beszélget:– Van egy nagyon súlyos skizofrén betegem.– És meg tudod gyógyítani?– Meg vagy te őrülve? Mind a ketten fizetnek a kezelésért!
Az orvos a beteghez:– A gerincéről készült röntgenfelvételen súlyos elváltozásokat találtunk, de Photoshop-al kijavítottuk!
Egy részeg meséli a másiknak:– Ha kitudódik, hogy lefeküdtem az egyik betegemmel, nekem végem van!– Ugyan már, egy csomó orvosról hallottam, hogy elcsábította a betegét!– Az lehet, de én állatorvos vagyok!
Ügyfél kérdezi az ügyvédtől:– Mennyi tiszteletdíjat kér jogi tanácsokért?– 20.000 forintba kerül három válasz.– Nem túl drága ez egy kicsit?– De igen. És mi a harmadik kérdése?
– Tudja mi jár azért, ha hamisan tanúskodik? – kérdi a bíró a tanútól.– Persze, hogy tudom, egy vadonat új Mercedest ígértek érte!
– Mi a különbség a jó ügyvéd és a sztárügyvéd között?– ???– A jó ügyvéd ismeri a törvényt. A sztárügyvéd ismeri a bírót.
– Mit kell dobni egy folyóban fuldokló ügyvédnek?– ???– Az üzlettársát.
Ügyvéd beszámol védencének:– Van egy jó és egy rossz hírem, melyiket mondjam először?– A rosszat, ügyvéd úr.– Sajnos, a laboreredmény szerint a maga vére megegyezik a gyilkosság helyszínén talált vérmintával.– És mi a jó hír?– Alacsony a koleszterinszintje.
Megszólal az ügyvédi iroda telefonja, szipogva felveszi a titkárnő:– Halló, tessék? Ügyvédi iroda.– Jó napot kívánok, Kovács ügyvédúrral szeretnék beszélni.– Már megint maga telefonál? – zokog a titkárnő – Most mondom el ötödször magának, hogy Kovács ügyvéd urat tegnap autóbaleset érte, és meghalt.– Tudom-tudom, de olyan jó ezt hallani!
– Mi a különbség az ügyvéd és a kullancs között?– A kullancs nem szívja a véred, ha már meghaltál.
Egy ügyvéd meghal, és Szent Péter elé kerül. Kérdezi tőle:– Miért kellett ilyen fiatalon meghalnom?– Fiatalon? – csodálkozik Szent Péter – Hiszen az ügyfeleidnek felszámolt munkaórák szerint már legalább 168 éves vagy!
A biológiai labor vezetője mondja a vendégének:– Mostanában a kísérleti patkányokról áttértünk az ügyvédekre.– Miért? – csodálkozik a vendég.– Először is: sokkal több van belőlük. Másodszor: a laboránsok nem kötődnek hozzájuk érzelmileg. Harmadszor: van egy csomó dolog, amit a patkányok nem hajlandóak megtenni.
Egy ügyvédi iroda két tulajdonosa kiszemeli magának a csinos titkárnőt. Egyikük be is cserkészi, és másnap meséli társának:– Barátom, kicsit csalódtam. A feleségem sokkal jobb.Erre a másik is ráhajt a titkárnőre, másnap neki is sikerül. Kérdezi a társa:– Na, milyen volt?– Hát, öregem, igazad volt. A feleséged tényleg jobb.
A tanár nincs megelégedve az elsősök szellemi színvonalával, ezért gúnyosan így szól hozzájuk:– Kérem, aki idiótának érzi magát, az álljon fel!Nagy csend, mindenki ülve marad. Egyszer csak egy fiatalember óvatosan feláll.– Nos, maga úgy gondolja, hogy rászolgált az idióta elnevezésre? – kérdi a tanár gúnyosan.– Az igazat megvallva nem, de nem bírtam nézni, hogy a
Pistike bőg, mikor az anyja hazaér. Kérdezi, mi a baj?– Az apu kétszer is megvert.– Miért?– Megmutattam az ellenőrzőt.– És?– Tele volt egyessel, kettessel.– Ezt megértem, de miért vert meg másodszor is?– Mert kiderült, hogy az ő gyerekkori bizonyitványát mutattam meg.
Az apa nyitogatja a gyerek ellenőrzőjét.Matek egyes, durr egy pofon.Olvasás egyes, durr egy pofon.Ének ötös, durr egy pofon.A gyerek méltatlankodva így szól:– De apa, ének ötös, miért kaptam a pofont?– Két egyes után még volt kedved énekelni.
A kisfiú mondja a mamájának:– Mama, az iskolában azzal csúfolnak, hogy túl nagyok a fogaim.Erre a mama:– Jól van, csak ne beszélj annyit, mert elkoptatod a parkettát!
Pistike hazamegy az iskolából. Azt mondja anyukájának:– Anya, van egy jó hírem, meg egy rossz hírem.– No, kisfiam, mi a jó hír?– Az, hogy leégett az iskola.– Jézusom, akkor mi lehet a rossz hír?– Hogy a tanároknak is sikerült kimenekülniük.
Az utolsó tanítási napon a gyerekek ajándékot visznek a tanító néninek.A virágboltos fia egy csokrot hoz, a cukrász kislánya egy tortát, majd az italboltos kisfia egy nagy dobozt, szépen csomagolva.A tanító néni megemeli, és látja, hogy valami szivárog belőle. Viccesen megkóstol egy cseppet, és megkérdi:– Bor?– Nem – feleli a fiú.Újabb cseppet kóstol a tanító
– Hogy tetszik az iskola? – kérdi anyuka a kisfiát az első tanítási nap után.– Disznóság az egész! – fakad ki a gyerek. – Mi csináljuk meg a feladatokat és mégis a tanító néni kap érte fizetést!
Az apuka megkérdi kisfiától:– Nem vette észre a tanító néni, hogy én segítettem a házifeladat megoldásában?– Nem.– Na és mit mondott a megoldásodra?– Azt, hogy napról napra hülyébb leszek.
Tanító néni az iskolában:– Marika, mit fogsz csinálni, ha olyan nagy leszel, mint én?– Fogyókúrázni!
Irodalom órán:– Pistike, neked ki a kedvenc íród?– A papám. Ő szokta írni az igazolásokat, amikor nem jövök iskolába.
– Pistike, mondj egy tagadó mondatot!– A Gyuri megette az uzsonnámat.– De hát hol van ebben a tagadás?– A Gyuri tagadja.
Az iskolai előadáson odahajol az egyik szülő a másikhoz:– Maga szerint az a gyerek a bal oldalon fiú, vagy lány?– FIÚ! Méghozzá az én kisfiam!– Jajj, elnézést, nem tudtam, hogy Ön az anyja!– Az APJA vagyok!
Pistike áll az utcasarkon egy póznának támaszkodva. Egy szál cigit szív, mellé jó nagyokat húz egy pálinkás üvegből. Arra megy egy szigorú vénasszony:– Nem kéne neked kisfiam inkább iskolában lenned?– Hogy a fenébe lennék iskolában, hölgyem, hiszen még csak öt éves vagyok!
A rövidlátó, szemüveges tanárnő kezdi elveszíteni a türelmét.– Te, ott hátul. Mikor volt az Aranybulla?– Tudom is én…– Mikor volt a tatárjárás?– Tudja a fene.– De hiszen ezt a múlt órán tanultuk. Mit csináltál tegnap este?– A kocsmában voltam. Megittunk pár üveg sört a haverokkal.– És… és ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a
Beírás Pistike ellenőrzőjében:„Tisztelt Szülő! A fia ma majdnem kirúgta az ablakot.”Válasz:„Tisztelt Tanárnő! A fiamat majdnem leszídtam érte.”
Az anyuka kérdezi a fiát:– Mi volt ma az iskolában, Zolika?– Kémiaórán a robbanóanyagokról tanultunk.– És holnap mi lesz az iskolában?– Iskolában? Miféle iskolában?
– Sorolj fel néhány állatot! – mondja a tanár az iskolában.– Kutyuska, tehénke, disznóka.– Jó, de nem kell mindig utánna mondani a kicsinyítőképzőt!– Macs, kecs, csir, puly.
– Mama, az iskolában azt mondták, hogy állandóan hazudok!– De Pistike, te még nem is jársz iskolába!
Pistike lelkedezve rohan haza a bizonyítványával:– Papa, papa, óriási mázlid van!– Na mesélj!– Képzeld, jövőre nem kell új tankönyveket venned!
– Mi volt ma az iskolában, kisfiam?– Anya, ma én voltam az egyetlen aki jelentkezett, amikor a tanítónéni kérdést tett fel!– Nagyon ügyes vagy Pistike! És mi volt a kérdés?– Ki törte be az ablakot?
Pistike és barátja lélekszakadva szalad a benzinkúthoz.– Gyorsan kérünk öt liter benzint!Öt perc múlva visszaérnek.– Nem elég. Kérünk még húsz litert!A kutas érdeklődik:– Mihez kell ez a sok benzin gyerekek?– Ne kérdezzen olyan sokat, csak töltse gyorsan! Ég az iskola!
– Milyen ige a „ver”? Cselekvő vagy szenvedő? – kérdezi a tanár úr Pistikétől.– A tanár úrnak cselekvő, nekem pedig szenvedő…
Egy nyolcadik osztályos kislány meséli a szüleinek:– Ma bejött egy nőgyógyász az iskolába és mindenkit megvizsgált. Képzeljétek, csak egyetlen lány szűz még az egész osztályban.– Biztos te vagy az aranyom, ugye?– Nem… a tanító néni az.
– Pistike, már megint elkéstél! Mi ennek az oka?– Tanár úr, a közlekedési táblák!– Na ne nevettess már! Hogy lehetne a késés oka egy tábla?– Úgy, hogy ki volt rá írva: „Vigyázat, iskola! Lassítson!”
– Pistike, az utóbbi időben egyre jobb és jobb osztályzatokat kapsz. Valld be, ki segít?– A televízió! Elromlott.
A férj elindul a hivatalba dolgozni, a feleség észreveszi, hogy otthon felejtett a férje valamit. Gyorsan felhívja a férjet az irodájában, ahol a titkárnő veszi fel a telefont . . .– Szeretném tudni, hogy bent van-e már a férjem?Válasz :– Még nincs, de már próbálkozik!
Az igazgatót meglátogatja egy barátja, de csak egy nagyon szép robottitkárnő fogadja, aki géphangon közli:– A fő-nököm betegál-lományban van, ha ó-hajtja, azért ki-szolgálom. Ha a jobb mel-lemet fogja meg, ká-vét, ha a balt, akkor te-át szolgá-lok fel.A barátnak tetszik is a szép robotnő, kiváncsi is, és próbaképpen egyből a szoknyája alá nyúl, de ordítva kapja
A beosztott belép főnöke szobájába, és rögtön a tárgyra tér:– Főnök, fizetésemelésre van szükségem most azonnal! Mielőtt bármit mond, el kell mondanom, hogy három másik cég érdeklődik irántam!– Igen? – csodálkozik el a főnök – Biztosan a konkurencia. Kik azok? – Nos hát, a Díjbeszedő, az Elektromos Művek és a telefontársaság.
A hentesnek negyed órával zárás előtt már csak egy csirkéje maradt, és nagyon meg akar szabadulni tőle. Jön is egy vevő, aki pont egész csirkét kér. A hentes feldobja a mérlegre.– Uram, ez pont 1 kiló 20 deka.– Kicsit nagyobb nincs véletlenül? – kérdezi az ürge.Hentes visszafordul, tesz-vesz, majd feldobja ugyanazt a csirkét a mérlegre,