Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.

Csodálom azokat, akik meg akarják ismerni a világegyetemet, holott épp elég nehéz eligazodni a kínai negyedben is.

Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél – mindennél – rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.

A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.

Jól vésse az eszébe, amit most mondok magának: aki nem vágyik másra, csak a boldogságra, hiába keresi, soha nem találja.

Véleményem szerint a hit nem csak igaz időkre és szép napokra való dolog. Mire jó a hit, ha az ember feladja a küzdelmet, miután vereséget szenvedett?

Tragikus sors a mi korunké: szükségünk van egy vallásra, de sehol sem találunk hozzá istent!