Az ember életének első felét olyan dolgokkal tölti, amelyek megrövidítik a másik felét.
Az igazi szépség belül lakozik – ahol senki sem látja.
Ha körülötted mindenki elveszti a fejét, csak te nem, akkor talán te vagy a hóhér.
Sose becsüld le azt a képességed, hogy túlbecsülöd a képességeid.
A pénz nem boldogít, de lehetővé teszi, hogy több módon keresd a boldogságot.
A tudatod nem óv meg tőle, hogy hülyeséget csinálj, de attól igen, hogy élvezd.
Bár létezik szerelem első látásra, de néha nem árt megtörölni előtte a szemüveget.
Nem furcsa? A „Gazdaságos” mosóporban a nagy adagot jelenti, autóban pedig a kicsit?
Olyan mogorva volt világéletében, hogy a sírkövére is azt vésette: „Mi a francot bámulsz?”
Az álmodozás felszabadítja a lelket, feltölt energiával, és lehetővé teszi, hogy olyan dolgokat tegyél, amit ha valóban megtennél, börtönbe jutnál.
Amíg a körömlakk meg nem szárad, a nő gyakorlatilag védtelen.
Látod:imádni ugyanaz, mint szeretni, de mégsem ugyanaz imádkozni, mint szeretkezni!
A kisbaba olyan mint a Nescafe. Könnyű megcsinálni és egész éjjel ébren tart.
Több repülőgép van az óceánban, mint hajó a levegőben!
Mindig tartsd meg a kellő távolságot a politikusoktól és a görényektől.
Óvakodj az állatoktól, ha inni mennek és az emberektől, ha inni voltak!
Néhány nő igényeinek nagyon nehéz megfelelni – a maradéknak meg lehetetlen.
Ha jobban néznék ki, kiesnék az ablakon.
Aki szagolt már valaha lazacot az jól tudja miért kell vákumcsomagba zárni!
A bánatomat italba akartam fojtani, de tud úszni az a bestia.
Addig röhögtünk a főnök viccén, amíg megértettük, hogy az a mai feladat…
A férfi, aki enged ha nincs igaza – bölcs. A férfi, aki enged, ha igaza van – nős.
A tudás olyan, mint a körömlakk. Az alkohol lemossa…
Nem az előtted álló út az, ami megvisel, hanem a homokszemek a cipődben.
Azt mondják, egy zseni munkája 1% inspiráció, 99% izzadtság. A buszok ezek szerint tele vannak zsenikkel.
Egy lány két legjobb barátja: egy bolond és a pénze.
A pénz nem boldogít, de biztosítja, hogy a gyerekeink tartsák velünk a kapcsolatot.
Könnyebb a gumióvszert cserélni, mint a pelenkát.
A kamaszok szülei tudják, miért eszik meg egyes állatok a kölykeiket.
A dohányzás a haldoklás művészete.
Semmiféle gondos és alapos tervezéssel nem lehet felülmúni a vakszerencsét.
A vendégszeretet az, amikor mindent megteszel, hogy a vendégeid otthon érezzék magukat, miközben azt szeretnéd, hogy tényleg ott legyenek.
A gyerekek ritkán idézik szüleiket. Tulajdonképpen csak azt ismétlik el szószerint, amit nem kellett volna kimondanunk.
A gyerekzsúrok rendezésének egyetlen haszna van: rájössz, hogy sokkal borzalmasabb gyerekek is vannak, mint a sajátjaid.
A logika egy olyan szisztematikus eljárás, amivel megbízható módon juthatunk hibás eredményre.
Ha véghezviszed a lehetetlent, a főnököd felveszi a napi teendőid közé.
Ha a férfiak irányítják a világot, miért nem tiltották már be a nyakkendőt?
Az igazságot a gazságtól néha csak egy hajszál választja el.
Akkor jöttem rá, hogy diszlexiás vagyok, amikor tógában mentem egy jógaedzésre.
Az elmegyógyintézet és az iskola között az a különbség, hogy az elmegyógyintézetben előrehaladást kell produkálnod, mielőtt kikerülsz.
Jobb ajándékozni, mint kölcsönadni, és körülbelül ugyanannyiba is kerül.
A lelkiismeret az a hang, ami azt mondja: „Valaki észrevehet”.
A gyors nyelv és a lassú agy általában ugyanabban a fejben helyezkedik el.
Nem létezik kulcs a boldogsághoz. Az ajtaja mindig nyitva áll.
A szerelem a képzelet győzelme az intelligencia felett.
Nem minden politikus irritáló. Vannak, akik már nincsenek köztünk.
Egy nő csak akkor szeretne egy évvel idősebb lenni, amikor babát vár.
A házasság olyan kapcsolat, melyben az egyik félnek mindig igaza van, a másik pedig a férj.
Az apró hiba és a megbocsáthatatlan bűn besorolás attól függ, milyen magas létrán követed el.
Az elmegyógyintézetekben több a férfi, mint a nő. Látszik, ki őrjít meg kit…