Öregedés: amikor spórolásból oltod le a villanyt, nem romantikus okokból.
Minden ember szabadnak és egyenlőnek születik, de néhányan megházasodnak.
Megházasodni olyan, mint barátokkal étterembe menni. Mindenki azt rendel, amit szeretne. Aztán amikor meglátod, mit eszik a barátod, azt kívánod, bárcsak te is azt rendelted volna.
Egész nap a földet túrni sokkal szórakoztatóbb, mint horgászni – legalábbis egy giliszta számára.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, akkor inkább ne olvass semmit.
Összesen két dolog szükséges a villanyszereléshez: ha nem szikrázik, pedig kéne, akkor kontaktspray, ha pedig szikrázik, de nem kéne, akkor szigetelőszalag.
Középkorú vagy, ha még hiszel benne, hogy reggelre jobban leszel.
A tudomány olyan, mint a szex: időnként használható dolog is származik belőle, de nem ezért csináljuk.
A csöndet félremagyarázhatják, de nem idézhetik rosszul.
Nem érdekes, hogy azok, akik röhögnek a sci-fi filmeken, elhiszik a meteorológusok előrejelzéseit?
Sose ossz meg olyan dolgokat, amelyek számodra kedvesek olyan emberekkel, akik nem.
Ha valami nem megy elsőre, akkor idejében keress bűnbakokat.
Néhány ember számára az autóvezetés munka. Mások számára küzdősport.
A legtöbb ember olyan, mint a labda. Nem igazán jó semmire, de mókás ahogy lepattog a lépcsőn.
A siker szerencse dolga. Kérdezz csak meg egy vesztest!
A kulcstartó egy olyan hasznos kis szerkezet, amely segít a kulcsaidat egyszerre elveszíteni.
Az óvatosság az, ha félünk valamitől. Ha más fél, az gyávaság.
Az elhízás az a folyamat, ahogy a ruháid a szekrényben lógva egyre jobban összemennek.
A kutya az ember legjobb barátja: nem ad tanácsokat, nem kér kölcsön és nincs rokonsága.
A valóság egy illúzió, melyet az alkohol tartós megvonása idézhet elő.
A hűtlenség nem egy kapcsolat vége, inkább egy új kapcsolat eleje.
Minden étel diétás – amíg meg nem eszed.
Vigyázz, mit mondasz! A szádon nincs BACKSPACE billentyű.
Csinos ruha az, amelyik arra készteti a férfiakat, hogy minél előbb letépjék.
Az igazi barát az, aki ha megkérdezi tőled, hogy hogy vagy, meghallgatja a választ is.
A gyerekek születésüktől fogva tehetséges utánzók. Mindenben másolják szüleiket, azok hiába is próbálják őket jómodorra nevelni.
Amíg keresed az igazit, jól érezheted magad az esélyesekkel is.
Mostanában annyit dolgozok, hogy kezd az ivás rovására menni!
A férfiak olyan logikátlan teremtmények, akik a szállodában otthon akarják érezni magukat, míg otthon szállodai szolgáltatásokat várnak el.
Dédanyám olyan öreg volt, hogy mikor rászóltam, viselkedjen korához illően, meghalt.
A pénz olyan, mint a szex. Ha nincs, nem tudsz másra gondolni. Ha van, mindig máson jár az eszed.
A szerelem annak a művészete, hogyan helyettesítsük az élet összes bosszúságát – egyetlen eggyel.
A szappanopera az a műfaj, melyben félóránként összegzik az előző ötven rész tartalmát.
A száj egy olyan nyílás a fejen, mely megmutatja, milyen sötét van belül.
Alkoholista az, aki a bort tisztán szereti, a pálinkát meg piszkosul.
A csoda egy kényelmes magyarázat arra, amit még nem értünk.
A fiatalok azt hiszik, hogy az öregek bolondok. Az öregek tudják, hogy a fiatalok azok.
A közgazdaságtan egy olyan tudomány, mely közismert tényeket magyaráz el teljesen érthetetlen módon.
Az ember élete során először hisz a Télapóban, majd nem hisz benne, végül önmaga is azzá válik.
A főnök mindig korán ér be a munkahelyre, amikor késel, és mindig késik, amikor te korán beérsz.
Az iskolai szünidő az az időszak, amikor a szülők rádöbbennek, milyen rosszul fizetik a pedagógusokat.
Ha a választások tényleg hoznának valami változást, akkor be lennének tiltva.
Szeretkezz, ne háborúzz! Vagy csináld mindkettőt, tehát házasodj meg!
A legegyszerűbb módja annak, hogy megjegyezd a feleséged születésnapját az, hogy egyszer elfelejted megköszönteni.
A lustaság netovábbja, ha valaki azt álmodja, hogy nem csinál semmit.
A felfedezések úgy születnek, hogy valaki nem követi az utasításokat.
Egy perc hosszúságát az határozza meg, hogy a WC-ajtó melyik oldalán várakozol!
Egy átlagos nő inkább lenne szép, mint okos, mert tudja, hogy az átlagos férfi sokkal inkább lát, mint gondolkodik.
Miután kezet fogtál egy göröggel, nem árt, ha megszámolod az ujjaidat.
Elhízás az, amikor a barátaid azt kezdik emlegetni, hogy régen magasabb voltál.