Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.
Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.
Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem; nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab.
Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá.
Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott.
A sebeket már ki tudjuk égetni, de arra a bajra, amit egy mondat okoz, még nem találtunk orvosságot.
Barátaim egyenkint elhagytak,akikkel jót tettem, megtagadtak;akiket szerettem, nem szeretnek,akikért ragyogtam, eltemetnek.
A kimerült író olyan, mint a megcsalt férj: maga veszi észre legkésőbb a szomorú igazságot.
Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.
A csalódás íja komor erővel röpíti az embert a valóság felé.