Tökéletesnek kell lennünk, hogy ne kelljen megbocsátanunk mások hibáit.
Józan ész és szánom-bánom – ez a kettő mindig későn jön az életben.
A megbocsátás gyógyít. Főleg, ha magadnak bocsátasz meg.
A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.
Ne ítéld el mások gyöngeségét, hiszen már tudod, hogy ember vagy. Aki ember, az szeret és megbocsát. A szeretet: megbocsátás.
Kegyelmet hogy remélsz, ha nem gyakorlod?
A megbocsátás csak akkor működik, ha elfogadjuk.
A lónak is négy lába van, mégis megbotlik, hogyne tévedhetne az ember, amikor csak egy nyelve van.
Ne legyetek keményszívűek ahhoz, aki kísértésbe esett, igyekezzetek úgy megnyugtatni őt, mint ahogy ti magatok szeretnétek megvigasztalódni.
Annak az egy napnak a kedvéért, amelyen ezer nap közül egyszer, kivételképpen jó vagyok, kérlek, légy elnézéssel!
Hosszú távú jó kapcsolat nem létezhet bocsánatkérés és megbocsátás nélkül.
Csak az tudja kimondani, hogy „megbocsátok neked”, aki azt is ki tudja mondani, hogy „szeretlek”.
A harag legnagyobb gyógyszere az idő.
A megbocsátás olyan, mint egy kétsávos út: amikor megbocsátunk valakinek, magunknak is megbocsátunk.
Ha szeretünk valakit, nem sokáig emlékszünk arra, hogy megbántott bennünket.
Másoknak mindig bocsáss meg, magadnak sohasem.