Fösvénynél nincs vétek.
Fösvény elégbül sem mer enni.
Hol láttad, hogy fösvény fösvényt szeressen.
Fösvény kivánsága aranyos szegénység.
Aki fölteszen játszani is kell annak.
Fösvény többet költ, rest többet jár.
Egy fölöstökre is kevés. (pl. Egyik ellenség a másiknak.)
Szótalan mint a föld.
Ő is beéri három sing földdel.
Szántatlan földön gaz szokott teremni.
Nyugodt földnek szép a termése.
Hantos földben terem a jó buza. Faragatlan embernél szilárdság.
Fekete földben terem a jó buza. (Barna leányok tréfás védelme.)
Ha lehetne, földre sem hágna.
Ki a földön ül, nem nagyot esik.
Eltart a föld, csak legyen mit enni.
Föl is veszi, le is teszi. Szeszélyesekre illik, kik most sokat, majd semmit se gondolnak valamivel.
Ha leszedte fölét, egye meg alját is.
Felhörpölte fölét, igya savóját is.
Ha karddal nem lehet, fortélylyal neki.
Jobb a forrásbul, mint a folyásbul.
Ki a forrásból eleget ivott, háttal fordul felé.
Jó forint, mely százat kimél.
Nem adnám száz lejért, hogy semmim sincs.
Ne vedd azt forinton, mit garason vehetsz.
Forintja sincs, ezerekről beszél.
Forgott ember nemcsak hátra, hanem előre is néz.
Kiki maga lába alá vágja a forgácsot.
Ki mennyit farag, annyi a forgácsa.
Gyakorta fordul, mint a péntek, szombat.
Nem esik a forgács vágás nélkül.
Meg van mérve, mint a font.
Fontolás, hallgatás anyja az okosságnak.
Többet hat egy fondor, hogy nem mint sok jámbor.
Elvesztette a fonalat. (Beszédben vagy másban a rendet.)
Ott szakad a fonál, a hol leggyöngébb.
Legnagyobb folyónak is kicsiny a feje.
Drágább a folt a ruhánál.
Jobb a folt, mint a lyuk.
Nem minden folt illik minden ruhára.
Becsüld meg a foltot, még hasznát veheted.
A mint fohászkodol, ugy üdvezülsz.
Nincs oly dolog, melyben valami fogyatkozás ne volna.
Senki sincs fogyatkozás nélkül.
Sokban foglalatos keveset hajt végre.
Ember fogad fogadást, agg eb, ki megállja.
Addig állja fogadását, mig az ajtón kilép.
El sem fogtad, már melleszted.
Amit tövén kellene fogni, hegyen fogod.
Ott hagyta fogát. (Ott veszett, p. harczban.)