Ha az USÁ-ban épült összes utat egymás után raknánk, 150-szer érné körbe a Földet.
Egy 2000-ben készült becslés szerint a világon addig összesen 142600 tonna aranyat bányásztak ki.
A Reebok az afrikai gazelláról kapta a nevét.
Egy Boeing 747-400 hatmillió darabból épül fel.
A második leggyakrabban használt fém a vörösréz.
Az első gyémántokat 4000 évvel ezelőtt indiai folyómedrekben találták.
A foci VB idején a szórakoztató-elektronikai cégek ötször annyi nagyképernyős televíziót adnak el, mint máskor.
Európában az angolok fogyasztják a legtöbb fagylaltot.
Az első termék, amit vonalkóddal gyártottak, a Wrigley rágógumi volt.
Egy alumínium italosdoboz újrafelhasználásával annyi energiát lehet megspórolni, ami egy TV-készülék 3 órás működéséhez szükséges.
1997-ben a felhasználók szoftverrel kapcsolatos problémáinak megválaszolása miatt a Microsoft telefonszámlája több mint fél milliárd dollárral növekedett. Ez több, mint amennyibe a szoftver kifejlesztése került.
A tejesüveget Dr. Hervey D. Thatcher találta fel 1884-ben. John Van Vormer a törékeny üveg helyett 1915-ben feltalálta a papír tejesdobozt, amit 1937-től kezdek tömegesen gyártani. A megszokott üveget azonban egészen az ötvenes évekig nem sikerült kiszorítani a piacról.
1898-ban a Bayer gyártott egy köhögés elleni gyógyszert, ami heroint tartalmazott.
1935-ös megjelenése óta a Monopoly táblajátékból több mint 200 millió darabot adtak el világszerte.
Az amerikai 100 dolláros bankjegy élettartama kb. 9 év.
A történelem legelső járműve az uszadékfa volt.
A Levi’s farmerek cippzárján lévő YKK rövidítés a Yoshida Kogyo Kabushibibaisha nevet takarja, mely cég a világ legnagyobb húzózár-gyártója.
Évente 7 millió tonna textil- és ruhaneműt dobnak ki az emberek. Ennek csak 12 %-a kerül újrahasznosításra.
A legnagyobb mertékben újrafelhasználható termék az autó.
A Crayola cég évente több mint két milliárd darab krétát gyárt.
A Hula-Hoop karika 1958-as feltalálása előtt 3000 évvel már létezett hasonló gyerekjáték, amit szőlővesszőből készítettek.
A dániai Lego gyárat 1932-ben alapították, az üzemben eleinte vasalódeszkát és létrát gyártottak.
Az összes közlekedési mód közül a légi közlekedés a legbiztonságosabb.
A világ legelső földalatti vasútja a Londoni Földalatti, melyet 1863-ban építettek. 275 állomása van, és több mint 380 km a vonalak hossza.
Indiában 3 milliárd mozijegyet adnak el évente.
Az első üdítőital, amit az űrben ittak, Coca-Cola volt.
A Japánban forgalmazott Barbie-babák abban különböznek a többitől, hogy nem látszik ki a foguk.
1999-ben a Pentagon 50 millió dollárt költött Viagrára az amerikai csapatok és a nyugalmazott katonák részére.
A szájharmónika a világon a legnagyobb mennyiségben eladott hangszer.
A Parker cég évi 50 milliárd dollárnyi játékpénzt nyomtat a Monopoly társasjátékokhoz.
Az ókorban a vas többet ért, mint az arany.
Az USA-ban évente 200 millió dollárt költenek szögesdrótra.
A Mc Donald’s-nak mindössze három étterme van, melyekben nem lehet sajtburgert kapni. Ezek kóser éttermek Izraelben.
1916-ban az autók 55%-a T Ford modell volt, ezt a rekordot azóta sem döntötte meg egyetlen autógyártó sem.
Átlagosan kb. 1000 méternyi elektromos kábel van egy személyautóban.
Fánkot Hollandiában sütöttek először, a 16. században.
Az USÁ-ban naponta annyi papír kerül újrafeldolgozásra, amennyivel tele lehetne tölteni egy 24 km hosszú tehervonat vagonjait.
A floridai Disney Worldben évente 46 millió doboz kólát, 2,5 millió kg sültkrumplit és 7 millió hamburgert fogyasztanak a látogatók.
Az utóbbi húsz évben világszerte 35-en meghaltak és 140-en súlyos balesetet szenvedtek, miközben ingyen ital reményében rázogatták az italautomatákat.
A McDonald’s világszerte évi 2 milliárd darab tojást használ fel a McMaffinok készítéséhez.
A II. Világháború idején csomagolták először a fogkrémeket műanyag tubusba, mert a fém hiánycikk volt.
Los Angelesben több autó van, mint ember.
Az aluminium italosdobozok újrafelhasználásával 75%-kal csökken az új dobozok gyártásához szükséges energiamennyiség.
A McDonald’s éttermek évi 24500 tonna almát vásárolnak. Néhány éve ez az érték még 0 volt.
Az amerikai Hoover völgyzáró gátat 2000 év élettartamúra építették, a beton még további 500 évig is kitarthat.
A Kellog fivérek 1906-ban dobták piacra az első kukoricapelyhet, az egészséges táplálkozás jegyében.
1936-ban készítették az első működő helikoptert, a német Focke-Wulf Fw 61-est.
A cukrot a pápuák fedezték fel 3000 évvel ezelőtt, ők kezdték először termeszteni a cukornádat
Szingapúrban egyetlen vasútállomás van.
Mivel az első postai bélyegeket Nagy-Britanniában bocsájtották ki, ezért azok a bélyegek, amiken nincs feltüntetve a származási ország, mind brit bélyegek.