A harakiri a japán szeppuku szó durvább változata, egyébként a rituális hasfelvágós öngyilkosságot jelenti.
Oroszországban a leggyakoribb családnév az „Ivanov”.
A kilences számot világszerte szerencsés számnak tartják.
A leggyakoribb név Olaszországban: Mario Rossi.
Az amerikai forradalom idején sok menyasszony vörös ruhában fogadott örök hűséget férjének, így jelezve lázadását.
Manila lakosainak 73%-a dohányzik.
Az Atlanti-óceánon található Kanári szigetek nevüket az ott élő nagy mennyiségű kóbor kutyáról kapták. Kb. 25 évvel ezelőtt a szigetlakók aztán hajtóvadászatot indítottak ellenük, mivel veszélyeztették a turizmust.
Az egyik legnépszerűbb ajándék, amit a kínai dolgozók a főnökeiknek vesznek: Viagra.
Érdekes módon Amerikában az üdítőitalgyártók sem mentesek a politikától. Kötődéseik miatt a demokrata párt Coca-Cola, míg a republikánusok Pepsi Cola italokat szolgál fel hivatalos rendezvényeiken.
Az első öntapadós borítékot 1844-ben kezdték gyártani. Nagy Britanniában nem lett egyből népszerű, mivel sokan gondolták úgy, hogy nem szerencsés másoknak elküldeni a saját nyálukat…
Felmérések szerint azok az emberek, akik napi átlagban 6 óránál kevesebbet alszanak, jóval összeszedettebbek és hatékonyabbak, mint aluszékonyabb társaik.
Kína egyes sztyeppéin olyan ritkán fordul elő a víz, hogy az itt élő emberek sosem fürödnek és az arcukat is jaktejben mossák meg.
A dán „gift” szó jelentése egyaránt: „házas” és (érdekes módon) „méreg”.
A brazil és venezuelai őserdőkben élő Yanomami törzs asszonyai hisznek abban, hogy az erős kisbabák születésének előfeltétele, hogy a terhesség ideje alatt minél több férfival éljenek nemi életet.
Az első város, amely az 1 millió lakos lélekszámot elérte, London volt. Manapság London a 13-ik legnagyobb lakosságú város a maga 8 millió polgárával.
Becslések szerint évente egymilliárd csigát szolgálnak fel a világ éttermeiben.
Átlagban napi 100 ember fullad meg golyóstolltól világszerte.
Évente több ember hal meg a dohányzás miatt, mint az AIDS, alkohol, autóbaleset, kokain, crack, heroin és öngyilkosság miatt.
Földkörüli pályán keringve eddig 26 űrhajós látott UFO-t.
Az átlag japán munkás éves szabadságának csupán a felét veszi igénybe.
Az angol Gloucestershire reptéren Tina Turner zenéket használnak arra, hogy elriasszák a madarakat a kifutópálya közeléből.
A paranormális jelenségeket kutatók szerint a 7 éves gyerekek észlelnek legtöbbször szellemeket.
Az ókori kínai festők bátran festettek meztelen embereket, sőt nemi aktust is. Viszont, soha nem festettek fedetlen női lábakat.
Az USA-ban a második leggyakoribb egészségügyi probléma a kutyaharapás. Az első a nemi úton terjedő fertőzésekkel összefüggő betegség.
Az FBI szerint a világ sportolóitól származónak mondott autogrammok 70%-a hamisítvány.
A szórakoztatóiparban a humoristák büszkélkedhetnek a legalacsonyabb válási statisztikával.
A női ügyvédek fele ügyvédhez megy feleségül.
Minden harmadik, kígyó által megmart áldozat részegen szenvedi el a harapást.
Területi egységre vetítve Rómában él a legtöbb kóbor macska.
Az emberek egyharmada nem tud az ujjával csattintani.
A világ tudósainak fele katonai munkákon dolgozik.
Egy Las Vegasi átlaglakos évi 846 dollárt költ szerencsejátékra.
A nyilvános WC-ben mindig az ajtóhoz legközelebbi fülke a legtisztább, mivel ezt használják a legritkábban.
Az archeológusok a hiedelemmel ellentétben nem keresnek dinoszauruszokat, ők kizárólag emberekkel foglalkoznak és az utolsó 3-4 millió évet vizsgálják. A dínókat a paleontológusok keresik.
A kereszténység nem volt mindig a prostitúció ellen. A középkorban népszerűek voltak az egyházi kezelésben működő nyilvánosházak.
A lakosság 1%-ának magasabb az intelligencia hányadosa (IQ) 135-nél.
A 6. század óta a japán trónon ugyanazon család tagjai ülnek. Akihito, a jelenlegi császár a 125-ik a sorban.
1933-ban a rajzfilmfigura Miki egér 800 000 rajongói levelet kapott.
A körömfestés szokása Kínából ered, ahol ez a társadalmi rangot jelezte.
1950 július 16-án 203 850 néző látogatott ki a Brazília – Urugay labdarúgó mérkőzésre, a Rio de Janeiro városában található Maracana stadionba. A világbajnoki döntőt Uruguay nyerte 2-1-re.
A világon élő 45 millió vak ember 80%-ának problémáját megoldaná egy egyszerű sebészi beavatkozás. Ezen emberek 60%-a Afrika Szaharától délre fekvő részén, Indiában és Kínában él.
Egy holland felmérés szerint a felnőtt holland lakosság fele még sosem utazott repülőgépen, 28%-uk pedig egyenesen fél a repüléstől.
Bangladesben a népsűrűség kb. 770 ember négyzetkilométerenként.
Becslések szerint az otthoni füstérzékelő szenzorok 60%-a működésképtelen, mert a tulajdonosok vagy nem raktak bele elemet, vagy nem cserélték ki a lemerülteket.
Mac von Schillings egy komplett operát írt a Mona Lisáról.
Amerikában Bambinak nevezik a televíziós vetélkedők olyan játékosait, akik ledermednek a kamerák előtt, ezzel utalva az autók reflektorai előtt lemerevedő szarvasokra.
A Lapos Föld Társaság (akik nem hisznek abban, hogy a Föld gömb alakú) 1547-ben alakult és a mai napig jelentős mozgalom. Itt lehet csatlakozni hozzájuk.
A Káma Szutrában a csók húszféle típusát határozták meg.
Egy átlagember 20 és 70 éves kora között 600 órát fordít a szexre.
A férfi betegek kétszer gyakrabban esnek le a kórházi ágyakról, mint a női páciensek.