A rászorulónak valamennyi vigasz közül egyik sem tesz olyan jót, mint a megállapítás, hogy az ő esetére nincs vigasz.

Minden másodperc számít.

Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több, mint az élet.

Az érzelmeket soha nem a véletlenek váltják ki, hanem mélyen a tudatban gyökereznek, és ezt a tudatot gyakorlati tényezők formálják.

Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással, egy lüktető pillanatban.

A kapcsolatok felszínessé váltak, mert senki sem akar igazán közel engedni másokat.

Ha arra kényszerülünk, hogy magunkat mutatjuk be:
Vegyük ki kezünket a zsebünkből.
Nézzünk szembe azzal, akinek bemutatkozunk.
Jobb kezünket helyezzük egy esetleges kéznyújtáshoz készenlétbe.
Mondjuk meg a teljes nevünket becenév nélkül.
Ha mi mutatjuk be barátunkat egy idősebbnek akkor a szöveg a következő:
Tessék megengedni, hogy bemutassam barátomat, XY-t.
Ha mi mutatjuk be a barátunkat a többi fiatalnak:
Õ a barátom, XY.

Azért kell őszintének lenni és önmagamat szeretni, hogy másokat is elfogadhassak és szerethessek.

Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer.

Ne felejtsd, hogy mindenki csak a jelenben él, ez pedig röpke pillanat, a többi idő vagy már elmúlt, vagy bizonytalan.