Megszületünk, s gyerekfejjel még azt hisszük, hogy itt valami mese vár, csodavilág – aztán rájövünk, hogy az egész csak pocsék, fárasztó realitás.
Nem sokat kell tudni valamiből, hanem azt a keveset kell jól kihasználnunk, amit tudunk.
Húszévesen az akarat uralkodik rajtunk, harmincévesen az ész, negyvenévesen pedig a megfontolás.
Ha a házasfelek nem élnének együtt, a jó házasságok gyakoribbak lennének.
Mindent igyekszünk úgy értelmezni, ahogy jólesik, és nem úgy, ahogy valójában van.
Ha egyszer meghoztuk a döntést, a legjobb ellenérv előtt is be kell zárni a fület: ez az erős karakter jele. Tehát az ostobaság alkalmi akarása.