
Az életvágy minden ember legtermészetesebb érzése.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?
A gyerekek hajlamosak az első húsz évben fárasztóan kiborítani, a második húszban lekezelni szüleiket.
Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.
A megbocsátáshoz nem kell hívő embernek lennünk. Csak jó embernek. Ez is sok? Akkor rendes embernek. Aki nem őrizgeti magában az összes rosszat, amit átélt.
Boldog voltam, és a boldogságomat terjesztettem magam körül. Az emberek örültek nekem, amikor látták, hogy jövök.