Szerencsés az, akinek a körmében fehér foltok vannak.
Ha valaki négylevelű füvet lát, ha ott hagyja, szerencse éri, ha leszakassza, szerencsétlenséget jelent.
Ha újév első napján az első látogató asszony vagy lány, az bizony szerencsétlenséget jelent, viszont ha férfi csenget be elsőnek azon a napon, az éppen az ellenkezőjét jelentheti, mégpedig szerencsét.
Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, „elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés volt.
Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája.
TILOS baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.
A küszöbre patkót szegeztek, hogy a szerencse ne hagyja el a házat.
Újévkor mindig férfiember kellett előszőr a házba lépjen, különben azt tartották, hogy azt a házat egész évben elkerüli a szerencse.
Ha a férfiember vásárba készült és az úton asszonnyal találkozott, biztos lehetetett abban, hogy aznap nem lesz szerencséje.
Ha teli edénnyel jönnek szembe az emberrel, szerencsés útja lesz.
Ha valaki egy ruhadarabot fordítva vesz fel, az szerencsét jelent.
Vitézre nem szállhat véletlen a szerencse.
Ki magát kétszer adja veszedelemre, a szerencsét ne vádolja.
Szerencsésen tanul, ki más kárán tanul.
Nincs oly lángoló szerencsétlenség, melyben egy szikra jó szerencse ne volna.
Méltó a szerencse áldomásra.
Nem tudja becsülni a szerencsét, ki soha nem volt szerencsétlen.
Nem alku a szerencsének hizelkedni.
Forgó a szerencse, nincs állandó kincse.
Sima farku a szerencse, hol futja, hol kergeti az embert.
Nem jó szerencse az, melyet el nem birhatsz.
Vastag reménységet is megejt a szerencse.
Kiki maga szerencséjének kovácsa.
Szerencse a mankót utána hajitja.
Ritkán bánik emberrel halkan a szerencse.
Nagyurakkal is játszik a szerencse.
Urat szolgájátul szerencse választja.
Jobb egy marok szerencse, mint egy zsák ész.
Bátor szivekkel társalkodik a szerencse.
Jövő menő vendég a szerencse.
Olyan a szerencse, mint forgó velencze.
Ugy dicsérik a szerencsét amint szolgál.
Mindenhez szerencse kell, még a lólopáshoz is.
Tarts a szerencsétül, ha nagyon hizelkedik.
Senki sem tudja, szerencse kinek adja.
Derék állapot a szerencsén feküdni.
Mit a természet nem adott, megkinálhat vele szerencse.
Szerencse ritkán jár kevélység nélkül.
A szerencse nádszál, könnyen eltörik.
Kereken fordul az ember szerencséje.
Sikos sarka vagyon a szerencsének.
Veszett a szerencse, hol megszünik a reménység.
Szerencse ha szolgál, még ne tartsd szolgádnak.
Jó szerencse a kevélység anyja.
Szerencse próbálva jó.
Szegénynek a szerencséje is szegény.