Bejelentkezés szükséges.
Én mindig hittem abban, hogy az ember akár százszor is újrakezdheti, azzá válhat, aki lenni akar.
A nagyobb igazságok néha mégis megérnek egy-egy kisebb hazugságot.
Vannak az életben olyan útkereszteződések, amikor nagy horderejű döntéseket hozunk, miközben nem is vagyunk ennek tudatában.
Akkor tudhatjuk valakiről, hogy illik hozzánk, ha a dolgok, amelyeket nem kell elmondania, fontosabbak azoknál a dolgoknál, amelyeket el kell.
Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.
Az a legnagyobb baj, hogy sohasem azt az embert akarjuk, akit akarnunk kéne.
Tudom, hogy az első, akit megcsókoltam, korántsem lesz olyan fontos, mint az, akit utolsónak csókolok meg.
A menőknek soha sincsenek barátaik, csak szövetségeseik vannak. Az ember csak addig lehet biztonságban, amíg nem szolgáltatja ki magát – mert bármelyik pillanatban nevetség tárgyává tehetik.
Az ember megkeményíti magát, mert mások ezt várják el tőle. Azért leszünk magabiztosak, mert valaki bizonytalan mellettünk. Az ember végül is azzá válik, akivé mások szükségletei alakítják.
Nem azért szeret az ember valakit, mert az tökéletes. Annak ellenére szereti, hogy nem az.
Vajon a Sorstól azt kapjuk, amit érdemlünk, vagy amit kapunk, arra válunk érdemessé?
Sikítani akarok, de túl régóta hallgatok ahhoz, hogy emlékezzek, hogyan kell.
Talán naiv dolog azt hinni, hogy aki nem panaszkodik, nincs is panasza.
Sokszor nem az idegenek veszélyeztetnek bennünket, hanem azok tudnak legtöbbet ártani, akiket szeretünk.
Amikor megszülöd a lányod, meglátod azt az embert, aki a halálod napján fogja majd a kezed.