Azt hiszem, a legmagasabb és a legmélyebb pontok a fontosak. Minden más csak… köztes.
Az ember sorsát az pecsételi meg, vagy inkább az mutatja meg, hogy miképpen vélekedik önmagáról.
A nagy viharok előtt mindig van egy pillanat, amikor eláll a szél, és minden elcsendesül.
Finoman, rajongva csókolt meg. Megfeledkeztem a tömegről, a helyről, az időpontról, az okról… csak arra emlékeztem, hogy szeret, akar, és az övé vagyok.
A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.
Minél inkább kezdtem hinni a magam jelentőségében, annál inkább éreztetted velem, hogy semmi sem vagyok.
Az emberiség lassan, de mindig megvalósítja a bölcsek álmait.