Üdvözlünk!
Felhasználónév vagy Email cím
Jelszó
Emlékezzen rám
Felhasználónév
E-mail
☰
Bejelentkezés szükséges.
Harlan Coben
Meg akartam fogni a kezét, de tudtam, hogy mindkettőnknek túl friss még a seb, és hogy egy ilyen mozdulat egyszerre volna túl kevés és nagyon sok.
Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. Reményt akartam. Nem akartam elengedni, mert olyan jó érzés volt kapaszkodni belé.
Az ember megérzi a gonoszt. Egyszerűen meg tudja állapítani, kiben bízhat, és kiben nem.
Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így működik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik.
Az élet megy tovább. Ez jó, nem? A harag lassan elmúlik. A sebek begyógyulnak. De ha hagyod, hogy ez megtörténjen, azzal egy kicsit a lelked is meghal.
Nem szégyen a győzelem, de veszíteni is lehet büszkén.
A győzelmek hajlamosak lekopni az emberről. A vereségek (…) azonban ott maradnak velünk, megérintik a vállunkat, lelassítják a lépteinket, kísértenek álmunkban.
Megtanultam, hogy mert én nem látok valamire más magyarázatot, az még nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Az csak azt jelenti, hogy én nem látom.
Ha egy férfi igazán elkötelezett, akkor nem számít, milyen csinos egy nő.
Remény. A remény, amely gyengéden körbefonta a szívemet. Most hirtelen kieresztette a karmait, és darabokra tépte.
Köszi!
