Rendszerint könnyebb valakit vigasztalni, ha az ember maga is átélte a legmélyebb kétségbeesést.
Minden változásnak, még a legvágyottabbnak is megvan a maga szomorúsága, mert amit hátrahagyunk, az önmagunk egy része. Meg kell halnunk az egyik életünkben, hogy újat kezdhessünk.
Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív felejt.
Régi bajon nem kell új könnyet ontani.
Nincs emlék e földön, melynek idővel nem vesztenéd el éppen legkeserűbb részét.
Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend.
A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.
Jobb részesülni valami jóban, de aztán elveszíteni, mint ha soha nem is lett volna benne részünk?
Meg akartam fogni a kezét, de tudtam, hogy mindkettőnknek túl friss még a seb, és hogy egy ilyen mozdulat egyszerre volna túl kevés és nagyon sok.
Nincsen olyan emlékezés, melyet az idő el ne törölne, sem olyan fájdalom, melyet a halál meg ne szüntetne.
Nem számít, mennyire borzasztónak érzel valamit, mindig lehet annál sokkal rosszabb is.
Emberek, ha boldogtalanok vagytok, vigasztaljon benneteket, hogy én is boldogtalan voltam.
Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz.
Valahogy csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna.
A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.
Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk.
A szomorúság sem marad meg örökké, ha arrafelé tartunk, ahová mindig is eljutni kívántunk.
Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon.
Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más.
A szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. Egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste.
Amit adsz, azt te is visszakapod – noha lehet, hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várnád.
Érezhetném úgy, hogy az élet igazságtalan volt velem, mert elvette tőlem azt, ami a legfontosabb: a szerelmet. De más nők is léteznek, és minden szerelmi bánat elmúlik egyszer.
Mindig van valaki, aki pontosan arra vágyik, mint te.
Azokban a pillanatokban, amikor minden hasztalan, szeretni akkor is tudunk, anélkül, hogy viszonzást, változást, köszönetet várnánk.
Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél – mindennél – rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.
Aki kopogtat, annak ajtót nyitnak. Aki kér, az tudja, hogy kap. Aki vigaszt nyújt, az tudja, ő is vigaszra lel.
Mások tragédiája mindig segít enyhíteni a saját szenvedéseinket.
Hihetetlen, mennyire értenek hozzá az elveszett lelkek, hogy felismerjék egymást, és egymásra találjanak, egyesítve a fájdalmaikat!