A macska-ajtót Sir Isaac Newton találta fel.
Hamupipőke neve a skótoknál Rashin Coatie, az olaszoknál Zezolla, az kínaiaknál pedig Yeh-hsien.
A Szovjetunió bocsájtotta fel az első műholdat, a Szputnyik 1-et 1957-ben.
Ha az USÁ-ban épült összes utat egymás után raknánk, 150-szer érné körbe a Földet.
Néhány kutyafajta betanítható, hogy előre jelezze a gazda epilepsziás rohamát.
A manikűrnek több mint 4000 éves múltja van.
A tüsszentés eddig mért legnagyobb sebessége 165 km/óra.
A középkori Japánban a fogászok kézzel húztak fogat.
A hangyák szaglása ugyanolyan jó, mint a kutyáké.
1300 féle skorpió él a földön, de ebből csak 25-nek a marása halálos.
Egy 2000-ben készült becslés szerint a világon addig összesen 142600 tonna aranyat bányásztak ki.
New York City 1789-90-ig, azaz egyetlen évig volt az Egyesült Államok fővárosa.
Az ókori egyiptomiak a szájuk helyett az orrukkal csókolóztak.
A legnagyobb testű pingvin a Császárpingvin egyméteres magasságával és kb. 40 kilós súlyával.
A kiwi az egyetlen olyan madár, amelyiknek az orrlyuka a csőre hegyén van.
Egy felnőtt zsiráfnak olyan erős a rúgása, hogy le tud fejezni egy oroszlánt.
A földgolyó teljes felületének csupán 6 %-a alkalmas növénytermesztésre.
Egy idomított elefánt akár 60 különböző utasítást képes megjegyezni.
A Reebok az afrikai gazelláról kapta a nevét.
Az USÁ-ban a legidősebb ember, aki jogosítványt kapott, 109 éves volt.
A koalák soha nem isznak vizet, az eukaliptusz levelekből jutnak hozzá a szükséges folyadékhoz.
A Brit Szigetcsoport 5500 szigetből áll.
Az írógépet hamarabb feltalálták, mint a golyóstollat.
Szingapurban 150 dolláros bírságot fizet az, aki a nyilvános WC-ben nem használja a vízöblítést.
1970-ben az első New Yorki Marathonon 127 ember vett részt, 1998-ban pedig már 32 ezren futottak.
Az ember fülében 9 izom van.
A gyomorsav még egy borotvapengét is képes szétmarni.
Felmérések szerint a menyasszonyok körülbelül 7-12 hónapon keresztül tervezgetik az esküvőjüket. (Feltételezzük, hogy a vőlegények erre valamivel kevesebb időt szánnak.)
A hordozható elektromos porszívót 1905-ben Chapman és Skinner találta fel San Franciscoban.
A krimikben látható holttest krétával körberajzolása egy hollywoodi kitaláció. Ezt a valóságban soha sehol nem használják, mert beszennyezné a helyszínt.
A kenguru, ha veszélyben van, hangosan dobogni kezd a hátsó lábával.
A világ legmagasabban fekvő hídját az Indiai Hadsereg építette 1982-ben a Himalájában. A tengerszint felett 5600 méter magasan fekszik.
A sivatagban élő csigák 3-4 évet is végigalszanak, ki sem bújnak a házukból.
Egyes Ausztráliában élő pókfajták nőstényei feláldozzák saját magukat utódaik táplálására.
A jegesmedve 60 mérföldet is képes úszni pihenés nélkül.
1911 augusztus 21-én ellopták a Mona Lisát a Louvre-ból, és csak két évvel később került elő.
A „himalaya” szó jelentése: a hó hazája.
Körülbelül 6800 nyelv létezik a világon.
A varangyos béka nem tud ugrani.
Brazília egyetlen kis tavában több halfajta található, mint Európa összes folyójában.
A sötétebb bőrű emberek később ráncosodnak.
A szempilla élettartama kb. 150 nap.
Egy Boeing 747-400 hatmillió darabból épül fel.
A vas-diszulfidot „bolondok aranyának” is nevezik, mert megtévesztően hasonlít az aranyhoz.
A Földön kb. 19 millió teve él.
A második leggyakrabban használt fém a vörösréz.
Az első gyémántokat 4000 évvel ezelőtt indiai folyómedrekben találták.
A kardhal akár 25 évig is él.
A foci VB idején a szórakoztató-elektronikai cégek ötször annyi nagyképernyős televíziót adnak el, mint máskor.
A világon legnagyobb temploma egy hindu templom, a kambodzsai Angkor Wat, mely a 11. században épült.