Apám (…) két dologra tanított: az egyik, hogy elégedjem meg kevéssel, és minden erőmből segítsek másoknak; a másik pedig, hogy csináljam jó kedvvel azt, amit amúgy is csinálnom kell.
Én mindig hittem abban, hogy az ember akár százszor is újrakezdheti, azzá válhat, aki lenni akar.
Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük.
Akik apró érzékenykedésnél könnyen tudnak sírni, azok valami nagy fájdalomnál nem tudnak mást, csak hallgatni és bámulni.
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva.
Az álom előtti pillanatok hasonlítanak a halál képéhez. Elönt a kábulat, és lehetetlen meghatározni, mikor kezd az „ÉN” más formában létezni. Az álmaink a mi második életünk.