Bejelentkezés szükséges.
Nem legyőzni kell az akadályt – hanem túljutni rajta. (…) A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé.
Ha hinnél, tudnád, a Nap nem csak lenyugszik, de másnap újra fölkel.
Jobbra vágyunk, mert ahol vagyunk, ott nem jó nekünk. Valami mindig hiányzik, még a legszerencsésebb életekből is. És ami hiányzik, az – figyeld meg – mindig a legfontosabb.
Az ember hiába tud valamit, ha képtelen változtatni rajta.
Az embert a képzelete jobban riasztja, mint a valóság.
Az ember nem csak akkor öl meg valakit, ha megmérgezi vagy leszúrja, hanem akkor is, ha nem tudja megmenteni.
Vajon mikor tudja meg a baba, hogy anyjának jólesik, ha ő rámosolyog?
Mindenki hülye, ezzel együtt kell szeretni.
A szabad kapcsolatok tartósak. Mint a világot járt vándormadarak, hosszú idő után újra összejönnek, s elmesélik egymásnak, mit láttak.
Furcsa volt a tekintete. Szomorú és üres. Férfiak néznek így, amikor régmúlt szerelmükkel találkoznak.
Minden jó emberi kapcsolatnak a titka a kölcsönösség, a nyíltság. Ahhoz, hogy te megnyílj előttem, nekem is meg kell nyitnom magam. Olyan nincs, hogy én páncélban járok, és te meztelen vagy.
Tisztelni kell a gondokat, a fájdalmakat, az életnek azokat a területeit, ahol a dolgok nem mennek simán.
Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a szívével lefordít magának.
Minden nap elveszett, amelyben legalább egyszer nem táncoltál. És minden gondolat hamis, amelyen legalább egyszer nem nevettél.
A legnagyobb dolgok (…) a csendben történnek velünk.
Ha valóban megszeretlek, s te megszeretsz engem: egyikünk sem lesz többé az, aki volt.
Az ember soha ne adjon másoknak olyan problémához tanácsot, amelyet önmaga sem tud megoldani.
Ha szeretek valakit, akkor egyszerre ismerem fel benne, akivel teljesen egy vagyok, s aki teljesen más, mint én.
Ha társad szemében nem látod meg életed mélyebb, sokszor kellemetlen igazságát, vagyis ha nem őszinte tükör – akkor ő nem a te igazi párod.
Nincs árulkodóbb jele egy tönkrement kapcsolatnak, mint a tisztelet hiánya.
Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
A sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan – már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.
Tudj örülni a kis sikereknek! Ne azt nézd, milyen messze vagy még, hanem azt is, ahová már elértél!
Ha eláruljuk, mi tesz bennünket boldoggá, a legmélyebb titkunkat adjuk ki… Tudom.
Az élet olyan, mint egy szüntelen jelmezbál: örökké ruhát, arcot, maszkot cserélünk.
Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: „Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?” És a mester azt felelte: „Abból, hogy élsz.”
Az, hogy a világ még áll, a nőknek köszönhető.
Az erős nem fél. Csak a gyenge fél. Maga a félelem pedig nem egyéb, mint annak a tudatnak az átélése, hogy gyenge vagyok. Védtelen. Megölhető, tönkretehető, kifosztható.
Én pedig azt mondom, hogy a depresszió nem más, mint a „szív szemének” vaksága – vagyis a szeretet hiánya.
A halottak nem halnak meg. Ha szerettél már érett szeretettel, ezt te is tudod.
Félünk szeretni. És nem alaptalanul. Levetni az önzés páncélját, s meztelennek maradni mások között, közönyös és könyörtelen én-őrültek között, veszedelmes.
Minden hely megszentelődik, ahol boldog voltál.
A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem – csak egy gondolat: „Szeretlek”.
Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.
A világ a tükröd. Téged mutat. Tudom, hogy nem szeretsz belenézni, én sem, de kell az önismeretünkhöz.
Ha van valami halhatatlan az emberben, az a röhögés. Onnan jön belőlünk, ahol nincs halál.
Mi a különbség a szeretet és a szerelem között? Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül. Ez csak a szerelemben van.
A csoda csakis azé, aki hisz benne.
Kit szeretünk igazán? Akiben az álmunk és a valóságunk egybeesik.
Tisztelni valakit – a szó igazi értelmében – csak az tud, aki önmagát is tiszteli.
Amíg nem mondod valakire, hogy Ő AZ! – addig nem is szereted igazán. És ha felmerül benned a gyanú: „Lehet, hogy mégsem Ő AZ? ” – azt jelenti, hogy már nem szereted.
A legnagyobb dolgok mind lent, a csöndben, a mélyben, a szótlan, alázatos odaadásban születnek. A szerénység a legnagyobb eredmények szülőanyja.
Amit tudtam, arról később kiderült, hogy nem jól tudtam, át kellett gondolnom, de amiben hittem, az mindig úgy volt, és most is így van. És úgy is lesz.
Ha visszanézel, látod, hogy minden sikeredet és dicsőségedet akkor készítetted elő, amikor még szerény voltál. Világbajnok egy sportolóból a verejtékszagú edzőteremben lesz.
Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.
Az, hogy „nincs”, hogy „elveszett”, hogy „elhagyott”, hogy „elmúlt” – fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései.