A miniszoknyás nők udvariasságra késztetik a férfiakat. Láttál már például olyan férfit, aki a buszra szálláskor ne engedte volna maga elé?
Vannak nők, akiket csak akkor érdekel egy férfi társasága, ha az illető a vezérigazgatója.
Életem egy szakaszában 11 évig képes voltam megállni, hogy ne igyak egy korty alkoholt sem. De aztán betöltöttem a 12-t.
Néha előfordul, hogy az ember egyszerűen csak rossz helyen van, rossz időben. Mint például én az esküvőmön.
Semmi sem lehet erősebb az édesanyák szereteténél, kivéve a fokhagymaszagú leheletet.
Az indulataidat könnyebben tudod kezelni, ha a másik fickó sokkal nagyobb nálad.
A legveszélyesebb alvó pozíció, amikor a lábad az irodai asztalon van.
Nem az én hibám, hogy nem tanultam meg felelősséget vállalni.
A túlzott alkoholfogyasztás oda vezet, hogy azt hiszed, az emberek VELED nevetnek.
A lányom szerint rossz apa vagyok. Nem tudom mire alapozza, összesen csak kétszer találkoztunk!
Isten teremtette a világot. Minden más Kínában készült.
Komoly csökkenés várható az ittas vezetés terén: egyre kevesebb ember engedheti meg magának, hogy igyon ÉS vezessen.
Sokan mondják, hogy aranyból van a szívem. Akkor ez megmagyarázza, hogy miért mutat olyan sokat a mérleg…
A feleségemmel 30 éve vagyunk házasok. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor először találkoztunk… … pedig próbálom!
Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindig biztonságosan távolítsd el az USB pendrive-ot.
A négy legfontosabb élelmiszer csoport a következő: – a gyors, – a fagyasztott, – az instant, – a csokoládé.
Nem mondom, hogy szegény vagyok, de amikor tegnap éjszaka betörtek a lakásomba, a betörők hagytak egy kis készpénzt a konyhaszekrényen.
Ősi megfigyelés: egy nőnél a „Mi a baj?” kérdésre adott „Semmi” válasz gyorsasága és az utána következő balhé nagysága mindig egyenesen arányos.
Nagyapám mindig azt mondogatta: „Mikor egy ajtó bezárul, megnyílik egy másik”. Nagyanyám meg azt: „Javíttasd már meg ezt a rohadt Trabantot, ez már nevetséges!”
Amikorra egy férfi számára a nők nyitott könyvvé válnak, addigra már sajnos olvasószemüvegre van szüksége.
Ne mondjátok nekem, hogy a csillagos ég a határ, amikor lábnyomok vannak a Holdon.
Régen a lányok úgy főztek, mint az anyjuk. Ma meg úgy isznak, mint az apjuk.
Amit elkerülhetsz, ne halaszd holnapra!
Így visszatekintve már látom, hogy hülye ötlet volt leszerelni a visszapillantó tükröt a kocsimban.
A nős férfiak azért tekergetik olyan sokat az ujjukon a jegygyűrűjüket, mert próbálják kitalálni a nyitó kombinációt.
A gyermekeink életéből az első húsz hónapot azzal töltjük, hogy megtanítjuk őket járni és beszélni. A következő húsz évben pedig folyton azt mondjuk nekik, maradjanak nyugton és fogják be a szájukat.
Minden nő gyönyörű, csak néha nagyobb mennyiségű alkohol kell ahhoz, hogy ezt észrevedd.
Ma berágtam a bankomra. Nem hiszem, hogy ha SMS-ben lekérem a számlaegyenlegemet, akkor egy „LOL” szöveget kellene küldeniük…
Középkorú akkor vagy, ha nem a rendőr mondja, hogy lassíts, hanem az orvosod.
Nem is tudom, melyik a rosszabb: ha optimista vagy és tévedsz, vagy ha pesszimista vagy és igazad van.
Biztonságos távolságból könnyű bátornak lenni.
Az ember legfontosabb szerve az agya. Legalábbis az agy szerint.
Akkor veszed észre, hogy megöregedtél, amikor a hintaszékben ülve ugyanazt érzed, amit régen a hullámvasúton.
A házasság egy olyan intézmény, mely segít megelőzni, hogy az ember idegenekkel veszekedjen.
A férfiak számára két kifejezés hangzik nagyon irritálóan. Az egyik a „Ne”, a másik pedig a „Hagyd abba!”. Természetesen csak akkor, ha nem egy mondaton belül szerepelnek.
Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Minden sikeres nő mögött ott áll egy férfi… és a fenekét bámulja.
A fiatalok tudják, hogy kell gyorsan futni, az öregek pedig ismerik az utat.
Én még soha nem hibáztam semmiben, csak minden feladathoz megtaláltam az összes rossz megoldást.
Az élet olyan, mint egy tízsebességes bicikli. Van néhány fokozat, amit a legtöbb ember sohasem használ.
A türelem nem erény, hanem időpazarlás.
Önmagunk szeretete egy jó kezdet egy életen át tartó románchoz.
Az ideális feleség elég okos ahhoz, hogy értékelje a férje okosságát, de elég buta is, hogy fel tudjon nézni rá.
Többen mondták, hogy állandóan összeesküvés elméleteket gyártok. Bárcsak tudnám, hogy ezért mennyi pénzt kaptak az oroszoktól!
Én, személy szerint úgy gondolom, a legfőbb előnye, hogy én vagyok a ház ura, hogy bármit kimondhatok itthon, amit csak akarok. Úgyse figyel rám a kutya sem.
A bíró azért van, hogy eldöntse, kinek van jobb ügyvédje.
Ha a Barbie annyira népszerű, akkor miért kell neki barátokat vennünk?
Sok természetes eredetű ételt ettem, amíg rá nem jöttem, hogy a legtöbb ember természetes halállal hal meg.
Bármit csinálsz is, mindig 100%-ot nyújts! * * Kivételt képez a véradás.
Régen a játszótéren mindig szétromboltam a srácok homokvárát, de egyszer az egyikük beárult az anyukámnak. Ő meg szólt a feleségemnek, így muszáj volt leszoknom róla.
Nem számít, milyen alacsony az önértékelésed, mindig lesznek olyanok, akik még kevesebbre tartanak.