Olykor egy érintés, egy csók, egy ölelés többet mond minden szónál, többet, mint egy józanul kigondolt tanács, vagy terápia, amivel egy pszichológus szolgálhat.
Néha az igazi szeretet éppen olyan néma, mint amilyen vak.
Ha az ember megszeret valakit, (…) egészen soha nem gyógyulhat ki belőle.
Jó vagy azokhoz, akiket szeretsz. Jó akarsz lenni azokhoz, akiket szeretsz, mert tudod, hogy akármilyen sok időt töltesz is valakivel, a végén úgy érzed majd, hogy nem voltál eleget vele.
A távollét nem teszi okvetlenül szeretőbbé a szívet, de határozottan frissíti a szemet.
Ez a dolgod ebben a cudar világban: életben kell tartanod magadban a szeretetet, de közben tovább kell lépned, történjék bármi.
A tömeg magányos hely, olyan közösség, amiből hiányzik a szeretet.
Ha ma senki iránt nem érzel szeretetet, legalább ne is bánts senkit.
Nincs nagyobb erő a szeretetnél. Legyőzi a gyűlöletet, mint a fény az éjszakát.
Az embernek egy olyan módszerrel kell felülemelkednie minden emberi konfliktuson, amely elutasítja a bosszút, az agressziót és a megtorlást. Ennek a módszernek az alapja a szeretet.
Sötétséget sötétséggel elűzni nem lehet, csak a fény teheti azt. A gyűlöletet nem űzi ki a gyűlölet, csak a szeretet teheti azt.
Könnyebb szeretni, mint igazságosnak lenni; s tán igazságosabb is.
A szeretetet nem a szavak, hanem a tettek bizonyítják.
Ne mondd, hogy szeretsz. Ölelj meg, ha szeretsz.
Kit szeressek, ha nem téged?
A szeretet éppoly problémátlan, mint egy jármű. Csak az a kérdés: ki vezeti, ki utazik, és merre visz az út.
A szeretet egymagában mit sem használ, ha nem párosul értelemmel.
A nép sokféle nyelven beszél, de egyforma szívvel szeret.
Ha úgy érkezel a világra, hogy tudod, hogy szeretnek, és így is távozol, mindennel meg tudsz birkózni, ami a kettő között történik.
A szeretet boldogságában nem érzünk félelmet vagy rettegést, nem csak létezünk, elkezdünk élni.
Már minden nap mosolyogva ébredek. Nincs több könny, sem fájdalom, mert szeretsz.
A szeretet olyan, mint a bumeráng, mindig visszatér. Lehet, hogy nem mindig attól az embertől, akinek adott, de akkor is visszatér. És sokszorosan.
Ha szeretsz valakit vagy valamit, akkor engedd szabadon. Ha visszatér hozzád, akkor a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd.
Szeretni – azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltételek nélkül.
Ha szeretni akarsz valakit, akkor figyelembe kell venni az ő igényeit és kívánságait, elvárásait.
Vannak emberek, akiket a legjobban szeretünk, és mások, akikkel a legszívesebben vagyunk együtt.
A szeretet sosem volt tévedés, sosem volt hiba, még akkor sem, ha viszonzatlan maradt.
Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem.
Az embernek meg kell találnia azt a fajta szeretetet, amiből építkezhet, és nem beérni azzal, ami összezúzza.
A szeretet nagy kincs, (…) amit még akkor sem szabad félrelökni, ha rossz ötletnek tűnik.
Milyen bolond is tud lenni az ember, ahelyett, hogy örülne, hogy szeretik, átkokat fogad, mert az a szeretet nem az ő szája íze szerint való.
Mi értelme a végtelen életnek, ha hiányzik belőle a szeretet?
A horgony olyan személy vagy tárgy, amely a földhöz köt. A legjobb horgonyok józanul és erősen tartanak. Mély, tartós szeretet forrásai lehetnek.
Mindenki szeretetre vágyik (…). Mit tehetünk? Még az oktalan állat is szereti, ha megsimogatják. Kidugja pofáját az ólból: no, itt vagyok, simogass meg!
Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.
Átalakulunk és hozzáidomulunk ahhoz, akit szeretünk.
Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon.
Ha szeretlek is, mi közöd hozzá?
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható. Mert a szeretetnek elég a szeretet.
Szeressétek egymást, de ne csináljatok a szeretetből köteléket: hadd legyen az inkább mozgó tenger lelketek partjai között.
A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia.
A legnagyobb konfliktus életünkben: ha az ember nem szeretheti azt, akit szeretni akarna.
A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeressék, és nem abban hogy ő szeret.
A szeretetben megvalósul az a paradoxon, hogy két élőlény eggyé válik, és mégis megmarad kettőnek.
Szeretni annyi, mint feltétel nélkül rábízni magunkat valakire, teljesen odaadni magunkat abban a reményben, hogy szeretetünk majd szeretetet hoz létre a szeretett személyben is.
Mindent kiválónak hiszünk abban, amit szeretünk, és bosszant minket, amikor megmutatják nekünk bálványaink hibáit.
Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.
Az ember azt szereti, amit lehet, ahogyan lehet, és azzal, amije van.
Ahol szeretet van, ott nincs átverés.
Szeretni annyit tesz, mint ráébredni arra, hogy két lélek egymásért teremtődött; ennélfogva annak, amelyik észreveszi, hogy a másik mit sem érez iránta, nem marad más, csak a halál.