Egy gondolkodó rendszernek nemcsak cselekedetei egyenes következményeivel, hanem azok mellékhatásaival is számolnia kell.
Bizonyosságra törekedni és elfogadni a bizonytalanságot… Kemény prés ez, mégis szorításából született meg minden igaz bölcsesség, ima, művészet.
Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem, hogy íveljen.
Nem kell ahhoz egy egész életet leélni, hogy az ember ráébredjen: ritkán kapjuk azt, amit megérdemelnénk.
Könnyebb áldozatnak lenni, mint olyannak, aki nem tudta megakadályozni, ami történt…
Az életben nincsenek garanciák, csak lehetőségek.
A bölcs élet a tettrekészség és a szemlélődés elegye.
Az emberi kapcsolatok általában a tanulásra vagy a tanításra nyújtanak alkalmat, s elszalasztja az alkalmat az, aki nem akar sem tanulni, sem tanítani.
Az embert általában könnyebben meggyőzik azok az érvek, melyekre ő maga talált rá, mint azok, melyek másoknak jutottak eszébe.
Nincs semmi, amit ne tudnánk természetünkké tenni: nincs semmi, amit ne tudnánk elveszíteni.
Tudtátok, hogy a szív két dobbanás között pihen – és akkor a legsebezhetőbb?
A végkifejlet igazolja a cselekményt.
A szakadatlan aratástól kopár lesz a mező.
Nem az a lényeg, hogy mit hallgatsz, hanem az, hogy hogyan hallgatod, mert az üzenet ott van mindenütt.
Amit adni lehet, az nem ér semmit. Az csak egy tárgy, azt el is lehet venni. Csak az az értékes, ami már eleve benned van.
Az elme nem más, mint az összegyűjtött múlt, az emlékezet. A szív a jövő; a szív mindig remél, mindig valahol a jövőben jár. A fej a múltra gondol; a szív a jövőről álmodik.
Ha mindig többet akarsz, akkor elmulasztod azt, ami már eleve a tiéd.
Aki felugrik az égbe, nagyot zuhanhat, De meglehet, hogy repülni fog.
A megvilágosodás csupán annyit jelent, hogy a képek között soha többé nem feledkezünk meg a tükörről.
Semmi siránkozás sem tud hozzátenni egyetlen percet sem az életéhez, nem ad több szívverést, lélegzetet sem.
A legnagyobb történések nem életünk leghangosabb, hanem annak legcsöndesebb órái.
Minél magasabbra szállunk, annál kisebbeknek tűnünk azoknak a szemében, akik nem tudnak repülni.
Aki nem madár, az ne akarjon fészket rakni a szakadék tetején.
Ha magasra törtök, járjatok a magatok lábán! Ne vitessétek magatokat föl, ne üljetek idegen vállakra és fejekre!
Akinek van miért élnie, szinte minden hogyant ki tud bírni.
Függetlennek lenni, a keveseknél is kevesebbek dolga: – ez az erősek előjoga.
A láng magamagának nem olyan fényes, mint akinek világít: ép így a bölcs is.
Akármilyen nagy esze van valakinek, ha nincs helyes gondolkozása, az eszével is csak bajt csinál magának.
Nem szabad gyakran ugyanazzal az ellenséggel harcolnod, mert kitanulja a taktikáidat.
A közös ellenség az egyik leghatásosabb egyesítő erő.
Hogyha túlságosan előretekintünk a jövőbe, akkor könnyen orra bukhatunk abban, ami a lábunk előtt hever.
Nincsen olyan kevéske, melyben ne lehetne a legtöbbre lelni.
Két úton nem lehet egyszerre járni. Mert ahhoz az egyiket a másikért el kell árulni.
Nem az a tartós, ami az időnek ellenáll, hanem ami bölcsen változik vele.
A legnagyobb dolgok (…) a csendben történnek velünk.
Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: „Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?” És a mester azt felelte: „Abból, hogy élsz.”
A legnagyobb dolgok mind lent, a csöndben, a mélyben, a szótlan, alázatos odaadásban születnek. A szerénység a legnagyobb eredmények szülőanyja.
A szelídség a legnagyobb erő. A nyúl nem szelíd, csak gyáva. Mert gyenge. Szelíd csak egy oroszlán lehet.
Jobb egyedül menni szorongva és szomorúan, mint másokkal olyan úton, amely méltatlan hozzánk.
A hajó megy tovább. Új partok, új kikötők felé. Vár a jövő, várnak a tapasztalatok, örömök és persze a csalódások is. De hová teszed az újat, ha még mindig a régivel bíbelődsz?
Nem baj, ha leesel. Az se számít, ha elbuksz, vesztesz, vagy vétkezel. A gond az, ha nem tudod, miért.
Kettesben talán lassabban halad az ember, de sokkal messzebbre jut.
Az ember nem fordulhat nyugodt szívvel a jövő felé anélkül, hogy megértené és vállalná a múltat.
Először szégyen kérdezni, nem kérdezni mindhalálig szégyen. Többet ér egy kérdezem száz keresemnél.
Ha teljes sötétség vesz körül, nem tehetsz mást, mint ülsz és vársz, hogy a szemed hozzászokjon.
Bizonyos helyzetekben a megadás az egyetlen helyes megoldás.
Ha a bölcs hülyének látszik, a kudarca nem okoz csalódást, sikere viszont kellemes meglepetés.
Ha nem csinálsz semmit, nem is szegsz meg semmilyen szabályt.
Az ember jobban tud örülni, ha csak egy-két apróságot kap, mint ha sokat egyszerre.
Fékezd a nyelvedet, ha tudod, és ha nem mondhatod ki az igazat!