A fájdalom óceánja. A túlpart olyan messze van az örvénylő vízen túl, hogy elképzelni sem tudtam, nemhogy látni.
Örömünk szívből szívbe árad, de a fájdalom bezár önmagunkba, megfoszt embertársainktól, s elvág tőlük.
Néhány régi seb sohasem gyógyul meg igazán és a legszelídebb szóra is újra vérezni kezd.
A bánat még a legerősebb és legfegyelmezettebb elméket is megzavarhatja.
Azért születünk, hogy szenvedjünk, és szenvedéseink által erősebbekké váljunk.
A rózsákat könnyeimmel öntözném, hogy érezzem töviseik fájdalmát, szirmaik szenvedélyes csókját.
A világ minden kincséért sem cserélném el azt a gyönyört, amit a kínjaim okoznak.
A könnyek kimossák a bánatból a fájdalmat.
A kéz, amely már egyszer megégett, nem szívesen tér vissza a vashoz, hiába súgja minden érzéked, kivéve az emlékezetet, hogy rég kihűlt az a vas.
A fájdalom sosem hiábavaló.
A világ általában olyan, mint egy kegyetlen sivatag, s ilyen szélsőséges körülmények között szinte lehetetlen virágokat találni.
Ez volt az a pont, mikor elért a világ végére – és lépett még egyet.
A fájdalom olyan, mint a részeg vendég: mindig visszajön még egy utolsó összeborulásra.
Igen, mindig a múlt. Ott van az, ami fáj, és amin nem tud túljutni az ember.
A fájdalom a szeretet legnagyobb hajtóereje.
A fájdalom nagyobb erő a szeretetnél.
Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat. Valójában olyan, mint a cölöp: néha kilátszik, néha elfedi a víz, de mindig jelen van.
De fájdalom nélkül örömben sem lehet részed.
Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni.
Rá kellett jönnöm, milyen minimális a szókincsem, nem tudom kifejezni azt a fájdalmat és felháborodást, amit éreztem. Szánalmas. Magam is tisztában voltam vele, milyen szánalmas vagyok.
A szeretet problematikája az emberiség nagy szenvedéseihez tartozik, és senkinek sem kell szégyenkeznie amiatt, hogy ő is megfizeti a maga részét.
Mindenki szenved, amíg az élet kaotikus sodrában úszik.
Nincs nagyobb szenvedés, mint az a tudat, hogy másnak szenvedést okoztunk.
Akik apró érzékenykedésnél könnyen tudnak sírni, azok valami nagy fájdalomnál nem tudnak mást, csak hallgatni és bámulni.
Ugyan, mit tudsz te egyáltalán a fájdalomról? Ahhoz legalábbis belenézni kellene tudnod az én szívembe.
Ha nem látod a fájdalmat, könnyen okozhatsz még nagyobb fájdalmat anélkül, hogy gondolnál vele.
Azt hiszem, könnyebb annak, aki fájdalmát szabadon kitárhatja, mint aki kénytelen egészen a szívébe zárni.
Bensőmben félreérthetetlenül éreztem az elutasítottság fájdalmát. Olyan jól ismertem ezt az érzést, hogy már a részemmé vált, mintha a második bőröm lett volna.
Ne hagyd, hogy a heg beléd zárja a fájdalmat.
Kegyetlen a sors, hogy te egyre hűvösebbé és hűvösebbé válsz az ölelésemben, míg én lassan beleőrülök.
A kiábrándultságra és a cinizmusra az élet viharai szoktatják rá az embert.
Miért is viseljük ilyen megadással ezt a végtelen szadizmust, ami sorsnak becézi magát?
Szólni nem mertem, mert a szemem gyanúsan égett, és féltem a könnyek lehetőségétől, ha esetleg ki merem nyitni a számat, biztosan kibukna rajta a fájdalom.
Legszívesebben csak ölelném, hogy felejtse végre el a fájdalmakat, mert a múlt elmúlt.
A lelki terror néha rosszabb a fizikai fájdalomnál.
A fájdalom soha nem múlik el teljesen. Az ember valahogy kezeli, él tovább, de a fájdalom mindig ott van.
Minden emberi kín apróságokból fakad.
Ez a fájdalom lesz neki a legszörnyűbb: mert nincs nagyobb kín annál, mint ha az ember bosszút akar állni és nem tud bosszút állni.
Sose gondoltam volna, hogy az ember teremthet magának olyan poklot, ahol nincs egyetlen kép, egyetlen árnyék, nincs semmi, ami csak valamelyest is hasonlítana a reményhez…
Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen.
Mosolygok. Mindig mosolygok, ha valami fáj. Mi mást tehetnék?
Minél mélyebbre ás a bánat a lelketekben, annál több örömet tudtok befogadni.
Legtitkosabb könnyeink sosem jutnak el szemünkig.
Fájdalmatok annak a héjnak a feltörése, amely magába zárja megértéseteket.
Minden gyöngyszem egy templom, amely fájdalomból épült egy homokszem köré.
Ami fáj, az nevel.
A boldog emberek nem sokat tudnak az életről. A fájdalom az emberek nagy nevelője.
Gyönyöreinket gazdagítva tökéletesítettük a fájdalmainkat.
A csend nagyobb fájdalmat okozhat, mint a legnagyobb lárma.
Ha nincs más lehetőség, az elme megtanulja kizárni a fájdalmat.