Azt hiszik, hogy normálisak, csak azért, mert mind egyformák.
A bátorság nem más, mint imádkozó félelem.
Megváltoztatva a rutindolgok végzésének a módját, meglátod, új ember növekszik benned.
A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem – hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket.
Mindig igyekszem majd, hogy megőrizzem azt a keveset, amim van, mert túl kicsiny vagyok ahhoz, hogy át tudjam ölelni az egész világot.
Az emberek számára mindig megvannak a feltételek ahhoz, hogy azt tegye, amiről álmodik.
Vannak pillanatok, amikor bele kell törődnünk a sorsunkba, és hagynunk kell, hogy a dolgok tovább folyjanak a saját medrükben.
A tehetség univerzális adottság. De rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy éljünk vele: merj a legjobb lenni!
Nem akarok semmin sem változtatni, mert nem tudom, hogyan változtassak. Már túlzottan hozzászoktam önmagamhoz.
Néha az egész élet olyan rövidke idő alatt megváltozik, hogy az ember nem is tud hozzászokni.
Az élet túl rövid – vagy túl hosszú – ahhoz, hogy megengedhessem magamnak, hogy ilyen pocsékul éljem le.
A tavasznak sem mondhatjuk: „Remélem, hogy hamar jössz, és sokáig maradsz.” Csak azt mondhatjuk: „Gyere, ajándékozz meg a reménnyel, és maradj, ameddig tudsz.”
Ha meg akarom találni az igaz szerelmet, először is magamat kell megtalálnom.
Választhatok, hogy minek tekintem magam: a világ áldozatának, vagy egy kalandornőnek, aki kincset keres. Az egész csak nézőpont kérdése.
Két másodpercnyi haldoklás rövidnek tűnik, de az időt nem így mérjük.
A bölcs éppen azért bölcs, mert szeret. A bolond pedig azért bolond, mert azt hiszi, hogy megértheti a szerelem lényegét.
Az igazi szabadság (…) nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb.
A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket.
A férfiak csak fájdalmat jelentenek, kudarcot, szenvedést, és azt az érzést, hogy megállt az idő.
Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak.
Miért kell félni egy „nem”-től, miért kell bármit is későbbre halasztani, ha a legfontosabb mindenekfölött teljességében élvezni az életet?
Nincsenek kivételes lehetőségek, az élet mindig ad még egy esélyt.
Abban az egyetlen percben benne volt életem minden boldog pillanata.
Vannak olyan könyvek, amelyek álmodni hívnak, és vannak olyanok, amelyek megmutatják a valóságot.
Talán ez a sok új dolog. Az új cipő mindig szorít. Az életben is így van: a sors időnként beletaszít az ismeretlenbe – akár akarjuk, akár nem.
A „divat” valójában nem más, mint annak a kifejezése: a te világodhoz tartozom. Én is a te hadsereged egyenruháját hordom, ne lőj rám.
A valóságban a dolgok gyakran még sokkal abszurdabbak, mint a könyvekben.
Abban a pillanatban, hogy kiválasztunk egy utat, a többi eltűnik.
Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét, és ezerszer nem csináltam semmit.
Ne féljetek mások lenni, de tanuljátok meg, hogyan kell feltűnés nélkül csinálni.
A fiatalok már csak ilyenek. Maguk szabják a határokat, és meg sem kérdezik, hogy a testük bírja-e. De a testük mindig bírja.
Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Ha leomlanak a falak, a szerelem mindent eláraszt, és nincs többé lehetséges és lehetetlen, nem számít, hogy meg tudjuk-e tartani a szeretett lényt: szeretni annyit jelent, mint elveszíteni a fejünket.
Ha nagyon erőlködnék, talán egy napon sikerülne megértenem, hogy van az, hogy az ember mindig pontosan akkor érkezik a megfelelő helyre, ahol és amikor várják.
Miért csináljuk ezt egész életünkben? Miért mindig csak a porszemet vesszük észre a szemünkben, és miért nem látjuk meg a hegyek, a mezők és az olajligetek szépségét?
Vannak dolgok az életben, amikért érdemes a végsőkig harcolni.
Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta.
Mi az élet titka? Nevezzük „kegyességnek vagy áldásnak”. Mindenki elégedett akar lenni azzal, amije van. Kivéve engem. Kivéve téged. Kivéve azokat a keveseket, akiknek egy kicsit sajnos föl kell áldozniuk magukat egy nagyobb ügy érdekében.
A szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye.
És nekem választanom kellett, hogy azt veszítsem-e el, ami számomra most a legfontosabb – a nőt, akit szeretek -, vagy mindazt a szabadságot és lehetőséget, amit az élet még kínál nekem.
Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja őket.
A tükör mindent pontosan visszaad: nem téved, mert nem gondolkodik. Gondolkodni lényegében nem más, mint tévedni.
Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket.
Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (…) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről.
Boldog vagyok, hogy létezik – mert megmutatta, hogy képes vagyok olyan szerelemre, amiről magam sem tudtam, és ez hálával tölt el.
Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.
De mi értelme van egy férfi miatt szenvedni? Semmi. És a poklok kínját járjuk, ahol nincs nemesség és nagyság – csak a gyötrelem.
Rosszindulatú megjegyzésekbe még senki nem halt bele – egyszerűen hozzátartoznak az élethez, főleg, ha az ember sikeres valamiben.
Vicces, hogy amikor az ember egy városban lakik, mindig azt gondolja, hogy ráér még megismerni – és addig halogatja az ismerkedést, míg a végén egyáltalán nem ismeri meg.