Bejelentkezés szükséges.
Boldogság az, amikor az ember megérkezett, behúzza evezőjét és azt mondja: megérkeztem, nem megyek tovább.
Szeretet nélkül az élet: halál.
Ha szeretetre vágysz: szeretned kell! Ha társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra.
A külső pörgés mindig az önmagunktól való menekülés biztos jele.
Nem az vagyok én, akit a tükörben látok, hanem aki a tükörbe néz.
Az igazi szeretetet nem adjuk vagy kapjuk, az van.
Hogy mennyire „varázsvilágban” él minden ember, azt önmagadon nem látod. Saját ketrecéről senki sem tud.
Néha a fájdalom jobban érlel, mint a simogatás. És a szívtelenség megtapasztalása nyitja ki szívünket.
Magányos énünk börtönéből menekülünk a kapcsolatokba – és a kapcsolatokból menekülünk a magányos énünkhöz.
Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.
Tudod, ha engem a kútba löknek, még le sem értem a fenekére, de már zuhanás közben azon gondolkodom, hogyan fogok én innen kijutni?!
Nincs jobb gyógyszer bánat és sajgó seb ellen, mint rá sem gondolni.
Igazi arcunk szemmel nem látható. Csak szívvel, néha.
Nem tudjuk, hol van a szívünk, csak akkor, ha fáj.
Ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz. (…) Ha szeretsz, olyan titkokat tudsz kihozni belőlem, melyekről én magam sem tudtam.
Akinek látod magad: azzá leszel.
A szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.
Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.
Szeretni nem lehet szkafanderben – csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen.
Az álmokat nem lehet kényszeríteni: jönnek, ha akarnak.
Megszületünk, s gyerekfejjel még azt hisszük, hogy itt valami mese vár, csodavilág – aztán rájövünk, hogy az egész csak pocsék, fárasztó realitás.
Az ember ott a legboldogabb, ahol legközelebb él a szeretethez.
Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod – nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj – és tudod, hogy nem kellett volna.
A legforróbb pokol olyan családokban van, ahol szeretik egymást.
A borzongás ismerős jele annak, hogy megérintett valami nagyszerű.
A másik magányába nem szabad belegázolni.
Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra – ha odalent vihar, eső vagy áradás van.
Aki szeret, annak nem lehet hazudni!
Nem elég tisztának lenni. Nem elég ártatlannak lenni. A mai világban öntudatra és erőre van szükségünk, hogy ne zuhanjunk a zuhanókkal, és veszítsük el lelkünket egy aljas világban.
Sokan hordozunk olyan sebeket magunkban, melyeket nem gyógyít az idő.
A mai társadalom olyan beteg, hogy nem szabad közösséget vállalni vele. Neked is azt tanácsolom: Járj magánúton!
Csakis az érett lelkű nők képesek túllépni női szerepeiken s fölismerni, hogy önálló és szabad lények, akiknek sorsa – bár velük összefügg, de – nem csupán a Férfi.
Aki önmagát a külvilágtól függővé teszi, előbb-utóbb boldogtalan lesz.
Két úton nem lehet egyszerre járni. Mert ahhoz az egyiket a másikért el kell árulni.
Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van – de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes… Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő.
Elfelejtünk boldognak lenni – amikor még lehetnénk.
Az ember nemcsak a fülével, hanem a lelkével is hall. A maga sajátos egyéniségével.
Ha jó állapotban vagyok, úgy élek, mint a részegek. Szemmel nem láthatóan és műszerrel kimutathatatlanul, de egy kicsit a föld felett lebegek. Szeretek létezni.
Ha egy sötét erdőtől félsz, bele kell menni a sötét erdőbe. A félelemmel szembesülni kell. Ez tényleg használ valamit. Mert, mint mondják, az ember a saját képzeteitől fél.
Minél mélyebben szeretünk valakit, annál kevésbé fontos a külseje.
Egy ember van, egyetlenegy, akivel mindvégig együtt élsz: önmagad.
A szeretet minél erősebb, annál érzékenyebb.
Mindenki másképp boldog és boldogtalan, jelleme, sorsa s még életkora szerint is.
Nem az a tartós, ami az időnek ellenáll, hanem ami bölcsen változik vele.
A közöny fagyos. A gyűlölet hideg, a szenvedély forró… A szeretet meleg.
Ha önfényedben élsz, hamar ellobbansz, és kapcsolataidat is elégeted.
Másoktól várni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.