Nincsen egyszerű megoldás, amely képes lenne elvenni a fájdalmat. Hidd el nekem, hogy ha lenne, akkor most élnék vele.
A könny a fájdalom néma nyelve.
Sok fájdalom van az életben, ez igaz, de mennyi élet van a fájdalomban!
Ahol több az érzés, több a szenvedés is.
A sokat szenvedő embernek vigasztalásul szolgál, ha tudja, hogy szenvedésének van értelme és célja.
Az igazság gyors fájdalma elmúlhatik, de a hazugság lassú, maró gyötrelme végtelen, kiapadhatatlan fájdalom.
A fájdalmat frissen kell csillapítani (…), nem később, amikor már olyan mélyre temetődik, hogy ki sem tudod ásni magadból.
Az mindig fáj, ha elválik két lélek, amelyek bármily rövid időre is egyek voltak.
Ne fájjon, amire nincs orvosság. Aminek vége, vége.
Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha.
A szó csak szó; és hogy gyógyítanád az összetört szívet a fülön át?
Mindenki bírja a fájdalmat, kivéve azt, aki érzi.
Adj szót a fájdalomnak; a bánat, amely nem beszél, addig szorítja a megterhelt szívet, amíg az megszakad.
Akiben van bátorság magába zárni a fájdalmát, jobban felvérteződik ellene, mint aki panaszkodik.
Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni.
Ha csak tompítjuk a fájdalmat, az még kínzóbb lesz, mikor visszatér.
A fájdalmad bizonyítja, hogy ember vagy (…)! Ez a szenvedés tesz emberré minket.
Tudta, milyen érzés efféle fájdalommal élni, ami terjed és lüktet, amit az okoz, hogy valaki nem törődik eléggé az emberrel. Ha valaki nem szeret elég erősen.
Az emlékek élének le kell kopni, hogy enyhüljön a megoldatlan dolgok fájdalma.
A lány gyengéden elmosolyodott, a végső búcsú fájdalmával. Egy pillanatra görcsbe rándult a szíve, agyán pedig átfutottak a baljós igék: soha, soha nem látlak többé.
Az öröm sohasem felhőtlen, fájdalomra építi a hídját.
A bizonyosság sohasem fáj. Csak az, ami előtte meg utána van.
A hallgatásnál nincs nagyobb kínszenvedés a világon. A hallgatás fájdalmas, akár a nyílt seb, és gyászfekete, mint a halál.
Az a fájdalom, amit az ember a szívében érez, sokkal nagyobb tud lenni, mint bármilyen más, fizikai fájdalom.
Ugye, milyen jóleső a csönd; sebzett szíveknek csak a homály és a csend való.
Ha elveszítjük azt, akit szeretünk, lelkünkben csak a sebhely krátere marad, a szenvedés.
Sikítani akarok, de túl régóta hallgatok ahhoz, hogy emlékezzek, hogyan kell.
Ekkor jöttem rá, mért nem sírsz soha, akkor sem, ha fáj: bizonyos fájdalmakra egyszerűen nem létezik hang.
A testi fájdalom csak a lelki fájdalom büntetése és tükörképe.
Semmi nem úgy működik, hogy puszit adunk rá, és már nem is fáj.
A belső bölcsesség csak fájdalommal szerezhető meg.
Hallotta már a „vérző szívű” kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt.
Tűrj és tarts ki, ez a fájdalom hasznodra lesz egykor.
Tudod, akkor veszíted el igazán az embereket, amikor elmúlik a fájdalom.
Hihetetlen, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden fájdalmat vállal, ép ésszel nézi végig önmaga kínzását, hogy élhessen.
Minden egyes fájdalom csavar rajtam még egyet. Mint egy ruhából a vizet, úgy csavarja ki belőlem az életet.
Néha a fájdalom jobban érlel, mint a simogatás. És a szívtelenség megtapasztalása nyitja ki szívünket.
Nem tudjuk, hol van a szívünk, csak akkor, ha fáj.
Sokan hordozunk olyan sebeket magunkban, melyeket nem gyógyít az idő.
Az, hogy „nincs”, hogy „elveszett”, hogy „elhagyott”, hogy „elmúlt” – fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Nem tudom elhinni, hogy soha többé nem látom… Nagy fájdalommal jár, ha elveszítesz valakit, akit szeretsz. Nincs annál kegyetlenebb dolog a világon.
Nem a fájdalommal van baj. A fájdalom kínoz, de nem pusztít el. A gond a magány, melyet a fájdalom szül.
Az élet sokkal jobban fáj, mint a halál.
Ha nem tudsz vidám lenni, csak oly vidám légy, amennyire kitelik tőled.
Képtelen volt sírni – „ez a fájdalom túl nagy a könnyekhez”.
Egy harcos nem keresi a fájdalmat, de ha a fájdalom eljön, felhasználja azt.
A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe… És nem is jöttem föl a felszínre többé.
Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.
Soha nem tudhatod, mennyi időd van még. A szememből csorgó könnyek mindkettőnk könnyei voltak.
Jól titkolod, (…) de azért le merném fogadni, hogy sokat szenvedsz. Csak nem engeded, hogy meglássák rajtad.