A megbocsátás gyógyít. Főleg, ha magadnak bocsátasz meg.
Tudom, hogy a kívánságok nem mindig úgy sülnek el, ahogy szeretnénk, de ha hiszünk, és az elménk nyitott, jó esély van rá, hogy valahogy más módon teljesülnek.
Amit irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos és egyszerű.
Akkor derül csak fény az igazságra, amikor készen állsz befogadni azt. Amikor szükséged van rá ahhoz, hogy megtehesd a következő lépést az utadon a végzeted felé.
Ahelyett, hogy azért aggódsz, mit csinálsz, ha nem jön el, talán elkezdhetnél azon tépelődni, mi lesz, ha eljön.
A múlt már csak ilyen. Elmúlt. Vége. Nincs értelme újraélni. Inkább a jelenre összpontosítanék, a mostra, erre a pillanatra.
Nem fordíthatsz hátat valaminek csak azért, mert fura, idegen vagy (…) kellemetlen.
Nem az a lényeg, hogy hová vágysz, hanem hogy honnan nem tudsz elszakadni.
Hihetetlen, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden fájdalmat vállal, ép ésszel nézi végig önmaga kínzását, hogy élhessen.
A problémát mindig a szituációban lévő ember fújja föl, a környezet általában nem úgy reagál, ahogy várja.
Az ember célja a boldogság, és a boldogságot célok teremtésével és elérésével lehet megtalálni. A célok elérése pedig a siker kulcsa.
Az ember a végsőkig képes mozgósítani az energiáit. Annyit, amennyi éppen kell. Ha többre van szükség, többet.
Minden egyes fájdalom csavar rajtam még egyet. Mint egy ruhából a vizet, úgy csavarja ki belőlem az életet.
Az ember alkalmazkodik – lényegében mindenhez. Hozzászokik. Nincs jó vagy rossz, állapotok vannak. A hozzáálláson múlik, jónak vagy rossznak ítéled-e a helyzetet.
Amint az ember megteremt valamit, többre vágyik. Az elég nem létezik.
Ha az ember megbeszéli magával, hogy élni fog, élvezni fogja az életet, és a szó pozitív értelmében hedonista lesz, akkor minden megváltozik.
Amíg nem érzed, hogy van vesztenivalód, addig nem látod az élet szépségeit.
Utálok ott lenni, ahol ő nincs, amikor ő nincs. Mégis mindig elmegyek, és ő nem képes utánam jönni.
Az ember holtan is lehet klassz. Tulajdonképpen így a legkönnyebb, mert nem öregszik, nem hízik és nem kopaszodik.
Mindent könnyebb megtanítani, mint azt, hogyan legyen az ember… boldog.
Mindent könnyebb megtanítani, mint azt, hogyan legyen az ember… boldog.
Bókolj, amíg gondolkodsz, hogy mit mondj. Időt nyersz.
Semmi siránkozás sem tud hozzátenni egyetlen percet sem az életéhez, nem ad több szívverést, lélegzetet sem.
Nehéz, amikor az ember itt marad. Várok (…), és nem tudom, hol van, nem tudom, hogy van. Nehéz annak, aki marad.
Méltónak lenni a boldogságra, az a nehéz.
A szeretetben mindig van valamennyi őrület. De az őrületben is mindig van valamennyi ész.
A „hit” azt jelenti, hogy nem akarjuk tudni, mi az igaz.
Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig „lelke”).
Ha életünknek megvan a „miértje”, akkor majdnem minden „hogyanját” el tudjuk viselni.
Aki szörnyetegekkel harcol, ügyeljen, nehogy közben szörnyeteggé váljék.
Nem az rendített meg engem, hogy hazudtál nekem, hanem, hogy többé nem hiszek neked.
A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.
Az érzékiség gyakran elsieti a szerelem növesztését, úgyhogy a gyökér gyenge marad, s könnyen kitéphető.
Sohase fojts vissza, ne hallgass el magad előtt semmit, ami a saját gondolatod ellenében gondolható!
A művészet nem az, hogy meg tudunk-e rendezni egy ünnepet, hanem, hogy találunk-e olyanokat, akik örülnek neki.
Az ember a legkegyetlenebb állat.
Mi a hagyomány? Felsőbbrendű tekintély, amelynek nem azért engedelmeskedünk, mert a számunkra hasznosat parancsolja ránk, hanem azért, mert parancsol.
A férfi boldogsága: „Én akarok!”, a nő boldogsága: „Ő akar.”
Az őrület kivétel az egyénben, de szabály a csoportokban.
Minden befejezettet megcsodálunk, minden leendőt lebecsülünk.
A legnagyobb történések nem életünk leghangosabb, hanem annak legcsöndesebb órái.
Az élet százszor rövidebb annál, hogy unatkozhassunk.
Minél magasabbra szállunk, annál kisebbeknek tűnünk azoknak a szemében, akik nem tudnak repülni.
Meg kell tanulnunk a tisztátalan viszonyokból tisztán kikerülni, és ha a szükség így kívánja, tisztára kell tudnunk mosakodni a mocskos vízben is.
Végül nem azt szeretjük, amire vágyunk, hanem magát a vágyat.