Ami szeretetből lesz megtéve, mindig jón és rosszon túl történik.
Ha egyszer meghoztuk a döntést, a legjobb ellenérv előtt is be kell zárni a fület: ez az erős karakter jele. Tehát az ostobaság alkalmi akarása.
Az ember a szájával hazudik; ám az arckifejezéssel, amit közben vág, mégis elmondja az igazságot.
Az igazság hasznavehetetlen fikció csupán.
Életünk nagy korszakai azok az alkalmak, amikor elég bátrakká válunk ahhoz, hogy gonosz tulajdonságainkat a legjobb tulajdonságainkká kereszteljük át.
Annak titka, hogy az életből a lehető legnagyobb termékenységet és élvezetet hozd ki: Élj veszélyesen! Építsd a városod a Vezúv lejtőjére!
A lelkifurdalás annak a jele, hogy a jellem nem nőtt fel a tetthez. Jó cselekedetek után is van lelkifurdalás; a szokatlanság teszi, ami kiemeli őket a régi környezetükből.
Aki csak egy kicsit tud egy idegen nyelven, jobban örül neki, mint aki jól tudja. A félig-tudóké az öröm.
Sok ember élete fogytáig vár az alkalomra, hogy a maga módja szerint jó lehessen.
Mások rosszindulatú beszéde rólunk gyakran tulajdonkép nem is nekünk szól, hanem olyan bosszúság nyilvánulása, amelynek egész más okai vannak.
A láng magamagának nem olyan fényes, mint akinek világít: ép így a bölcs is.
A hivatás az élet hátgerincze.
Nincs olyan művész, aki elviselné a valóságot.
A hit nem mozdít el hegyeket, hanem éppenséggel hegyeket tesz oda is, ahol nincsenek.
Nem mindegy, hogy mi célból hazudunk: hogy megőrzünk, vagy elpusztítunk-e vele valamit.
A bizonyosság őrjítő, nem pedig a kétely.
Lehet-e tragikus egy szamár? – Amiért elpusztul terhe alatt, melyet sem hordani, sem ledobni nem képes?
Ha egy nőnek férfi erényei vannak, mindenki menekül tőle; ha nincsenek, ő maga menekül.
Másokkal tartasz? vagy az élen haladsz? vagy a magad útját járod? … Az embernek tudnia kell, mit akar, és egyáltalán hogy akar.
Az ember csak lelki tulajdonságokba tud igazán belé szeretni.
Hibáink legjobb menlevele, ha elismerjük őket.
Milyen öröm örömet okozni! S az emberek mégis milyen ritkán szánják rá magukat.
Az élet kísérlet arra, hogy az ideálból valóság legyen.
A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.
A folytonos súrlódás, egymás kínzása jobban összekapcsolja az embereket, mint az egyforma gondolkozás vagy a megbecsülés.
Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.
Az ember akkor ismeri meg magát, ha mindenét elveszíti.
Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának.
Az ember igazán nem tudja, hogy a mások emlékezetében hol marad egy ragyogó folt utána.
Utasok vagyunk… de az élet nemcsak utazás, hanem szobrászmunka is: valami szépet kihozni önmagunkból, az élő anyagból – s ezt a környezetünkre is kiterjeszteni.
Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk? (…) Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk?
Engem az, hogy valamit szégyellni kellett, mindig dacossá tett. Ameddigre elpirultam volna, már meg is sértődtem.
Annak, akit a szeretettől elzár az élet, lassan az is élvezetévé válik, hogy a gyűlöletét nyíltan kimutassa.
Közösen éltünk le éveket, s nem volt egy percünk, amely közös lett volna, annyira másképp rakódott le bennünk a múlt.
Akármilyen nagy esze van valakinek, ha nincs helyes gondolkozása, az eszével is csak bajt csinál magának.
Egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani.
Az embernek csak a teste születik meg világra éretten; a lelkének még sokáig szüksége van egy magzatburokra, amely mögött ellenmondó elemeiből magát fölépítheti.
Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?
A szerelem boldogsága: annak örülni, ami előttünk van; ha csak egy pillantás is az.
A boldogság mindig egy hajszálnyira volt. De ez a hajszál nem az emberi természet?
Érezni, hogy nem tehettünk másképp: ez a jó lelkiismeret.
Aki emberek közt él, olyan legyen, mint az aranymosó: egy gramm aranyért egy mázsa iszap – ez legyen a számítása!
Az életünk dől el néhány óra alatt, s évek múlva nincs egy emlékünk, hogy mit tettünk, mit gondoltunk abban az órában.
Az erkölcsi törvény nem ismer tudóst és tudatlant, vagyonost, szegényt.
Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.
Némi fantázia nélkül még tüzet rakni sem tanultunk volna meg.
Két embernek össze kell csiszolódnia, fel kell ismerniük az együttélés csapdáit, elkerülni azokat, mindenféle módon kedvezni a másiknak, figyelembe venni létezését.
Az emberek általában sokáig, túl sokáig képesek ragaszkodni szép ábrándjaikhoz.
Amit erőszakkal terjesztenek, az nem lehet sem igaz, sem jó, sem szép.
A nők mindig állhatatosabbak, még akkor is, ha az nyilvánvalóan szükségtelen.