Üdvözlünk!
Felhasználónév vagy Email cím
Jelszó
Emlékezzen rám
Felhasználónév
E-mail
☰
Bejelentkezés szükséges.
Stephenie Meyer
Alapjában véve önző alak vagyok. Túlságosan vágyódom a társaságodra, semhogy képes lennék azt tenni, ami helyes.
Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.
Itt vagyok… amit nagyjából úgy lehet lefordítani, hogy inkább meghalnék, mintsem elszakadjak tőled.
Megkérhetlek valamire? (…) Ha majd legközelebb megint úgy döntesz, hogy a saját érdekemben keresztülnézel rajtam, volnál szíves előre figyelmeztetni?!
Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat.
Tudod, hogy hívják a szőkét, akinek esze is van? – kérdeztem, majd levegőt sem véve folytattam: Golden retrievernek.
A tények néha olyan kibogozhatatlanul keveredtek össze a fantázia termékeivel, hogy – noha hazugság nem hangzott el – nehéz volt észben tartani, hogy mi a szigorúan vett igazság.
Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.
Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet.
A szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát.
Köszi!
