Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban.
A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.
Szegények azok, aki nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a virágoknak, az ételnek.
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani.
Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.
Régi nyomokat keresek, melyeket elfújt a szél. Régi szavakat, melyeket elmosott a víz.
Ami elmúlt, nem mindig a múlté. Néha messzire kihat a jövőbe.
A szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek.
Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert.
Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb… és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.
A szennyes víznek is tiszta a teteje. A mocsok csak azután kerül elő, ha kiöntjük az egészet.
Dolgozz, de ne nagyon sokat. Annyit éppen, amennyi kell ahhoz, hogy úgy élhess, ahogy kedvedre van.
Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem.
Az élet olyan, mint a mellény: ha rosszul gombolta az ember, hiába keresi rajta a hibát. Ki kell gombolni végig az egészet, és kezdeni elölről.
A társadalmi élet hazug formái elvadították már bennünk az őszinteséget.
Az emberek is úgy vannak a maguk rosszaságával, mint hitetlen papok a vallásukkal. Csinálják, de nem hisznek benne.
Ilyen furcsa állat az ember. Nem aszerint cselekszik, ahogy az igazságot megállapította, hanem aszerint állapítja meg az igazságot, ahogyan cselekedett.
Minden baj ebből származik közöttünk ezen a földön, hogy nem értjük meg egymás szavát.
Nem érdekel senkit az igazság. Sem az emberi jogok. Mindenkit csak a maga igazsága és a maga jogai érdekelnek. A többi, az mind csak üres jelszó.
Az igazságot, a békét és a megértést mindig csak azok keresik a földön, akiket legyőztek és eltapostak.
Minden azon múlik, hogyan nézzük azt az ezerarcú, ezeralakú furcsa valamit, amit emberi életnek nevezünk.
Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak.
Rossz és jó között van egy kis hézag is. És ebbe a kis hézagba nem csupán Te, de az emberiség kilencvennyolc százaléka kényelmesen belefér.
Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több, mint az élet.
Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.
Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. (…) Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.
Most olyan a világ, hogy az ember azt hiheti: az egyszerű, szép és tiszta dolgok kivesztek belőle egészen.
A magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar.
Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.
A lehetetlent csak úgy rámondani valamire: gyávaság.
Az emberfélének két élete van. Az egyikben mindig álmodik, a másikban pedig eltemeti, amit álmodott.
Az embereknek hitre van szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak. Hinniük kell valamiben, máskülönben elvesztek.
Sokat voltam egyedül. Az ember azt hinné, hogy meg lehet azt is szokni, ha az ember sokat van egyedül. De nem. Ezt az egyet nem lehet megszokni soha.
Vannak dolgok, amikről nem lehet beszélni. Amiket csak önmagával intézhet el minden ember.
A panaszkodó ember olyan, mint a rossz gyerek, aki megkíván egy játékot, és amikor megkapja, nincsen vele megelégedve.
Egy hazugságra épített boldogság nem lehet soha igazi boldogság.
Az emberi szem tükör, csak kell tudni olvasni benne.
Az ember beszél…, de amit érez, az az igazi.
Az emberek mindent pusztítani akarnak. Én csak annyi halat fogok, amennyi nekem kell, s néha az uraságnak, ha följön. Aki akkor is pusztít, amikor nem éhes, vétkezik.
Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát, ha élni akar, ez a természet törvénye.
Ez a legkülönösebb az emberben… a fontos szavak csak akkor jönnek a nyelvére, amikor már nem tudja őket kimondani.
Az ember fizetni akar a hibákért, amiket elkövetett, és azt hiszi, ha eleget szenved, az elég. De nem így van.
Az emberek mind felnőnek egy napon. És mindig a megfelelő pillanatban.
Nem fontos, milyen hibát követ el valaki életében. Az a fontos, hogy vállalja értük a felelősséget.