Ha az ember nem eszik, ugyan mi vigaszt merít abból, hogy esetleg más sem eszik?!
Kedves légy, és tarts ki mindig, semmi másban nincs vigasz!
Minden érzelem annyit ér, amennyi áldozatot hajlandóak vagyunk hozni érte.
Sohasem volt jó a bajnak félúton elibe menni. Ti, fiatalok, mindig siettek. Könnyű valamit megtenni, de nehéz meg nem történtté tenni.
Egyszer egy filozófus azt kérdezte: azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk?
Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is.
Nem a zuhanástól félek… attól félek, amikor vége.
Megfigyelte, hogy az események gyávák: egyenként nem történnek meg, csak csoportosan, bandában mernek rárontani.
A félelem ragályos. Elkapható. Néha az is elég, ha valaki kimondja, hogy fél, és a félelem valósággá válik.
Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?
Csókoljon meg (…). Bármit megtennék a csókjáért. Minden hegyet megmásznék, minden folyón átúsznék, minden sivatagon átkelnék.
A kalandoknak megvan a maguk helye és ideje (…), de sok minden szól a rendszeres étkezés és a fájdalommentes élet mellett.
Minden ragyogó csók és minden bársonyos érintés egy újabb szilánk a szívből, amit vissza soha nem kapsz.
Könnyebb valami meghatározott és láthatótól félni, mint olyasmitől, ami bármi lehet.
A valószínűtlenről való álmodozásra létezik egy szó, mégpedig az, hogy remény.
Az a legbölcsebb, aki tudja, hogy mit nem tud.
Gyakran jobban tudjuk értékelni azt, amiről tudjuk, nem fog megismétlődni, mint azt, amiről azt hisszük, örökké így marad.
Rendszerint könnyebb valakit vigasztalni, ha az ember maga is átélte a legmélyebb kétségbeesést.
Ha nem jutunk el az út végéig, még nem jelenti azt, hogy eltévedtünk.
Az igazi felismerés mindig belülről jön, nem kényszeríthető rá a másikra. Csak a „belátásból” fakadó tudás az igazi.
Alakot vált a farkas, észjárást nem.
A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.
A legnagyobb konfliktus életünkben: ha az ember nem szeretheti azt, akit szeretni akarna.
A boldog ember nem lehet meg egészség nélkül, de maga az egészség nem tesz boldoggá.
A magány a pesszimizmus melegágya.
Ki ismerhet meg jól egy másik embert? vagy az életét? (…) Minden életrajz hamis.
A szépség rabja nem mer élni, fél, hogy romlik a szépsége.
Nem a gyémánt szép, hanem a fény, amit tükröz. – Viszont: a tükörtől függ, mennyire szép valami.
A szeretet mellékterméke mindig gyűlölet.
Nem akarok többé olyat, amit nehezen lehet megszerezni: a sors nem akarja, hogy megszerezzem, különben könnyen adná.
Akivel az embernek viszonya volt: azt alig rázhatja le magáról egykönnyen… a testén és lelkén talán örök nyomok maradnak utána!
Mily szörnyű az a hazugság, amellyel valaki szerelmet hazudik… – s csak azért, hogy megejtsen, testileg meghódítson egy nőt… a lélekkel játszik, azt teszi tönkre… valami becseset sért, hogy olyasmit nyerjen, ami nem becses…
A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!
A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!
Nincsen sivárabb, agy-szárítóbb munkálkodás, mint mikor az ember állandóan okos.
Könnyzacskót teremtettek nekünk, mintha előre úgy tervezték volna, hogy sírni fogunk.
Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy elfelejtenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk.
Az igazságos büntetésnek ugyanolyan értéke van, mint a megérdemelt dicséretnek.
Ahogy vannak erkölcstelen parancsok, ugyanúgy vannak erkölcstelen tilalmak is.
Nem kell mindennek jól végződnie (…). Olvastam valahol, hogy a regényeknek sem kell mindig jól végződniük, az élet se végződik jól.
Tudja-e, miben különbözik a férfi a nőtől? A járásában. A férfi a kocsmába jár, a nő mások után.
Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés – az döntés, ítélet és ígéret.
Nem az a gazdag, akinek sok mindene van, hanem aki sokat ad.
Az anyai szeretet természeténél fogva feltétlen.
Ha azt tudom mondani valakinek, hogy „szeretlek”, tudnom kell azt is mondani: „Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is”.
A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeressék, és nem abban hogy ő szeret.
Ki vagyok én akkor, ha az vagyok, amim van, de elveszítem, amim van?
Csak az az ember képes arra, hogy hűséges legyen másokhoz, aki bízik önmagában.
A szeretetben megvalósul az a paradoxon, hogy két élőlény eggyé válik, és mégis megmarad kettőnek.
Az élet folyamatos újjászületés. Legtöbbünk számára az az igazi tragédia, hogy meghalunk, mielőtt igazán megszülettünk volna.