A megsemmisülés nem kelt bennem rettegést, hiszen kipróbáltam már, mielőtt megszülettem.
Azt írják rólam az újságok, hogy haldoklom. Ez azonban nem igaz. Amíg élek, ilyesmit soha nem tennék.
A halál nem semmisíti meg az életet, csak átváltoztatja.
Aki a haláltól fél – nem él.
A halál semmi a halálfélelemhez képest.
Az élőkért kell aggódni, a holtaknak már úgyis kevésre van szükségük.
Kín a halál, de a kínt is lezárja.
A halál se több, mint szeretőnk szorítása: fáj, de mégis kívánjuk.
Szavamra mondom, én nem bánom az egészet. Az ember csak egyszer hal meg, és egy halállal mindnyájan tartozunk. Lesz, ami lesz: Aki meghal ebben az évben, az kvitt a jövő évre.
Van-e gyalázatosabb, mint a nyugalom küszöbén aggódni?
Az élet nem más, mint utazás a halál felé.
A halál törvény, nem büntetés.
A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.
Ki tudná a halál gondolatát elviselni, ha élni öröm volna?
Minél képtelenebb az élet, annál kevésbé elviselhető a halál.
Nem jó sem öregnek, sem fiatalnak sok időt tölteni a halálra gondolással.
A halálra és a sötétségbe pillantva az ismeretlentől félünk, semmi mástól.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
Elveszíteni valakit szörnyű – sóhajtott. – De látni, ahogy a szeretted elfogy lassan, mint a gyertyaszál, lehetetlen elviselni azt a kínt.
A halál elveszi az élet ízét, ám az élet fontosabb, mint a halál.
A leghősiesebb halál sem ér annyit, mint a leghitványabb élet.
A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad.
A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bűn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.
Halálig mindent kibírunk úgyis, kár volt annyira félteni magad!
Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?
Még azt sem tudjuk a halálról, hogy vajon nem a legnagyobb jó-e, mégis úgy félünk tőle, mintha biztosan tudnánk, hogy a legnagyobb rossz.
Az öngyilkosság végső állítás, egy búcsúzóul odavágott káromkodás a világnak.
Amikor valaki meghal, akkor nem az ő élete az, amelyik megállt abban a pillanatban.
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?
Elhull a virág, eliramlik az élet.
Szükségem van a halál káprázatos csodájára, amely képes egyetlen másodperc alatt tárggyá varázsolni egy hús-vér embert.
Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájövünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Bizonyos idő után minden ember túlélési esélye eléri a nullát.
Ma még gondolkodó, szenvedő emberi lények vagyunk, de holnapra szerves trágya lesz belőlünk, svédasztal a férgeknek.
El kell fogadnunk a halált, és a halál elfogadása által lassanként elfogadjuk majd az öregséget is, az elfogadás pedig mindig megkönnyebbülést jelent.
Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.
Az ember holtan is lehet klassz. Tulajdonképpen így a legkönnyebb, mert nem öregszik, nem hízik és nem kopaszodik.
Az élet egy nagy meglepetés. Miért ne lehetne a halál még nagyobb?
A halottak nem halnak meg. Ha szerettél már érett szeretettel, ezt te is tudod.
A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.
Csak egyszer halok meg, és én nem akarok lemaradni róla.
Halálom napja a legbensőségesebb magányom.
Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.
Az öngyilkosságba mindig két ember hal bele. Éppen ez az értelme.
Üresen tegyék le a koporsódat! Ne hagyj semmit a Halálnak, éld és használd fel minden erődet, érzelmedet, esélyedet, vágyadat, álmaidat. Ne takarékoskodj magaddal.
Nem a halál nehéz, hanem ami előtte van.
A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él.
Oly csúnya a halál… és az a rettenetes, hogy a többi ember élve marad.
Amíg úton vagyok a Pokol felé, addig élvezem az utam.
Egy dolog tudni, hogy a halál vad, megállíthatatlan sebességgel közeleg, s más látni, ahogy lecsap.
Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.