A boldogság nem egyenlő az anyagi jóléttel… A boldogság mindenekelőtt abban áll, hogy az ember meg tudjon osztani a másikkal mindent: az örömöket és a rossz dolgokat.
A szerelemben soha nem tudhatod… ne hidd, hogy amit egyszer megszereztél, az örökre a tiéd is marad!
Szedd össze magad! Az élet szép. Mindened megvan, amire csak vágysz. És nagyon jól tudod, hogy (…) az élet igazán gázos pillanataiban egyedül vagyunk.
Az élet megtanította arra, hogy a boldog pillanatokért néha nagy árat fizet az ember. (…) A boldogsággal csak az a bökkenő, hogy hamar hozzászokik az ember.
Az álmok az elfojtott vágyak megnyilvánulásai.
Az élet olykor, amikor már egyáltalán nem számítunk rá, különleges ajándékokkal lep meg bennünket.
Az emberek boldogtalansága gyakran fakad a kétségbeesett próbálkozásból, hogy olyasmit befolyásoljanak, ami nem tőlük függ.
Kettesben talán lassabban halad az ember, de sokkal messzebbre jut.
Megtanulni élni, annyit tesz, mint megtanulni szabadnak lenni. És szabadnak lenni annyit tesz, mint elfogadni a dolgokat úgy, ahogy jönnek.
Sokkal rémesebb a legrosszabbtól való félelem, mint a legrosszabb bizonyossága!
Az élet nagy játszmájában azok a legboldogtalanabbak, akik nem vállalják a kockázatot, hogy boldogok legyenek.
Nem a fájdalommal van baj. A fájdalom kínoz, de nem pusztít el. A gond a magány, melyet a fájdalom szül.
Az ember nem fordulhat nyugodt szívvel a jövő felé anélkül, hogy megértené és vállalná a múltat.
Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet, amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen ember a világon, aki vigaszt nyújthatna, épp az a személy, aki a fájdalmat okozta.
A szerelem olyan, mintha tüzet raknál egy esős napon. Folyamatosan védelmezni kell, táplálni, gondját viselni, különben elalszik.
Annak, aki azt gondolja, hogy ura az életének, nincs ínyére, ha megingatják a bizonyosságában.
Ne a pénzük, hanem a viselkedésük alapján ítéld meg az embereket.
Eltökélted magad, és most a döntést át kell vinni a gyakorlatba. Végül is a te életedről van szó. Alapjában véve te döntöd el, mihez kezdesz vele.
Hiába tágas a világ, és neked elegendő lenne annak egy egészen kicsiny szeglete, sehol sem találod a helyed. Hiába vágyódsz egy árva hangra, néma csend vesz körül.
Mennyi tudás, érzelem alussza békés álmát a borítók között!
Nem kell túl korán, visszavonhatatlanul ítélkezni. A világon nem létezik abszolút igazság.
Előfordul néha, hogy olyan elevenen élünk át mindent az álom és a valóság határán, hogy nem is tudjuk eldönteni, mi történik velünk.
Ezen a világon az emberek hamar ráunnak arra, ami nem érdektelen, és jóformán csak az köti le őket, ami unalmas.
Szeretem a furcsa embereket. (…) Ezen a világon sokan vannak, akik fapofát vágnak, normális életet élnek, s közben teljesen megbízhatatlanok.
Először szégyen kérdezni, nem kérdezni mindhalálig szégyen. Többet ér egy kérdezem száz keresemnél.
A valóságon túl álmok vannak, és mindenki bennük él tovább.
A dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, de az élet éppen ettől lesz mulatságos.
Túl kell tenned magadat félelmen és haragon. (…) És akkor ragyogó fény hatol a szívedbe, felolvasztja azt, ami megfagyott benne.
Az emlékek azok, amelyek a testet belülről átmelegítik, ugyanakkor darabokra szaggatják.
Mosolyában nincs mélyebb jelentés vagy rejtett gondolat. Mosoly pusztán a mosolygás kedvéért.
Nem mintha nem hinnék a kortárs irodalomban, de nem akarom olyan könyvekre fecsérelni a drága időmet, amelyek még nem estek át az idő próbáján.
Ha azt olvasnám, amit a többi ember, gondolkodni is csak úgy tudnék, mint ők.
Néha körbenézek a világban, és felfordul a gyomrom. Miért nem erőltetik meg magukat az emberek egy kicsit? Semmit sem tesznek, mégis folyton csak elégedetlenkednek.
Ha teljes sötétség vesz körül, nem tehetsz mást, mint ülsz és vársz, hogy a szemed hozzászokjon.
Nekem senkim sem maradt. Nem volt velem más – csak én. Mint mindig.
Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.
Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (…). De ez nem tart örökké. Az ébrenlét mindig eljön, hogy visszahozzon.
A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.
Az idő olyan, mint a futóhomok, nem a miénk az a hely, ahol állunk.
Nem szabad elszalasztanod valaki fontosat a félelmeid meg az ócska kis büszkeséged miatt.
A tehetség olyan, mint egy edény. Akárhogy erőlködsz, akármekkora erőfeszítéseket teszel, nemigen változik a mérete. És egy meghatározott mennyiségű víznél nem fér bele több.
A kreativitás semmi más, mint átgondolt utánzás.
Ha kitartóan vágyunk a találkozásra valakivel, akkor előbb-utóbb biztosan találkozunk vele.
Lehet, hogy túl erősen öleltem. De muszáj volt. Mert senkinek sem akartam odaadni.
Bármilyen közel kerül hozzánk valaki, nem könnyű nap nap után együtt lenni vele.
Idegenek hibái fölött ítélkezni könnyű – és igen kellemes.
A szerelem minden pillanatában benne van az elmúlás.
Azt hiszem, a legmagasabb és a legmélyebb pontok a fontosak. Minden más csak… köztes.
Csak egyszer halok meg, és én nem akarok lemaradni róla.
Az élet sokkal jobban fáj, mint a halál.